A szezon leghidegebb hajnala volt a vasárnapi: a Nógrád megyei Zabarban mínusz 5,2 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet – közölte a HungaroMet.
+2 hasonló
Bulgáriában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
+2 hasonló
Megújulhat tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források – erről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be.
+2 hasonló
Az alkotmánybíróság épülete körüli fizikai erőszak után kizárta Donald Tusk lengyel kormányfő a kialakult alkotmánybírósági válság kompromisszumos megoldását, és a jogállam aláásásával vádolta meg Karol Nawrocki államfőt és az ellenzéket a szombat este sugárzott rendkívüli beszédében.
Kimi Antonellinek csupán két pont is elég a vb-címhez, és a negyedik helyről rajtolhat. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
+2 hasonló
A hatóságok szerint országszerte 320 ezren, közülük 70 ezren Párizsban tüntettek, míg a szervezők összesítése szerint félmillióan vonultak az utcákon, közülük 200 ezren a fővárosban.
+2 hasonló
Drónészlelés miatt riasztották szombaton este hat kelet-romániai megye lakosságát, és ideiglenesen felfüggesztették a jászvásári (Iasi) nemzetközi repülőtér járatait.
+2 hasonló
Rendőrségi források szerint 150 városban 350 demonstrációt jelentettek be, amelyekre mintegy 400 ezer résztvevőt várnak.
A lépés váratlan, és nincs rá magyarázat egyelőre.
A szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Bajcajev Vlagyiszlav a vigaszágról bejutott az esti bronzmérkőzésre az asztanai birkózó-világbajnokságon.
Csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány. A minisztériumoknál jelentős az átrendeződés.
+2 hasonló
A közlemény figyelmeztetett, a konfliktus gyorsan eszkalálódhat.
Az amerikai kormányzat bejelentette, hogy jóváhagyta Patriot elfogó rakéták 2,1 milliárd dollár értékben történő értékesítését Ukrajna számára.
+3 hasonló
Farkas András nyugdíjszakértő részletesen elemezte az InfoRádió Aréna című műsorában a jövő évi nyugdíjemelések kérdéseit. Mint mondta, a legszegényebb rétegeknél döntő fontosságú lépés történik most, és nem a többiek rovására, hiszen senkitől nem vesznek el semmit, mindenkinek emelkednek a juttatásai különböző mértékben – de az EU-országokhoz képest még „van hova fejlődni” a nyugdíjkiadásokat illetően.
Az OTP Bank vezére szerint többet árthat a vagyonadó a gazdaságnak, mint amennyit hoz a költségvetésnek.
+2 hasonló
Országos sztrájkot tartanak és több mint 60 olasz városban összesen több mint egymillióan tüntetnek a megélhetési nehézségek és a háború miatt pénteken – közölte a szervező USB szakszervezet, miközben már demonstráló fiatalok Torinóban összecsaptak a rendőrökkel.
+2 hasonló
A nagy múltra visszatekintő egyiptomi-magyar kapcsolatok tovább erősítését hangsúlyozta Magyar Péter miniszterelnök az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel folytatott pénteki megbeszélését követően tartott budapesti közös sajtótájékoztatójukon.
Teljes kapacitással újraindította a tavaly októberi tűzesetben súlyosan megrongálódott Dunai Finomító AV3 üzemét a Mol – közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján pénteken.
Erősítik az állatvédelmi szabályszegések elleni fellépést: létrehozzák a Zöld Őrséget, amely 2027. január 1-jén kezdi meg működését az új Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság részeként – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
Az Oroszországgal kapcsolatos retorika tompítására szólított föl a Pentagon több NATO-tagországot az utóbbi hetekben – jelentette pénteken a Reuters hírügynökség, amely négy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva azt is hozzátette, hogy Washington szerint egyes európai vezetők és tisztségviselők nyilatkozatai „veszélybe sodorják a kontinens biztonságát”.