Infostart

infostart.hu ↗
0 komment

Meghirdették a 35. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) meghirdette a 35. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, a megmérettetés az idén is a sikeres műszaki, technológiai, gazdasági innovációkkal rendelkező, Magyarországon bejegyzett vállalkozások és szervezetek felkutatására szolgál – mondta Bőthe Csaba, a MISZ ügyvezetője, a szervezőbizottság elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
0 komment

Csaknem 100 év után nyert egy demokrata szenátusi mandátumot Kansasban

Kilencvennégy év után nyert demokrata politikus szenátusi mandátumot Kansas államban, a győztes Adam Hamilton lett – derül ki az Egyesült Államokban kedden tartott félidős kongresszusi választások eredményeiből, amelyeket az NBC News és az ABC amerikai televízió ismertetett. Texasban államban pedig James Talarico győzelme azt jelentette, hogy 38 év után került ismét a demokratákhoz a szenátusi mandátum.
0 komment

Ókovács Szilveszter: itt az volt a lényeg, hogy bolhából elefántot gyártsanak

November 2-án menesztették a Magyar Állami Operaház főigazgatói pozíciójából Ókovács Szilvesztert, aki az elmúlt 15 évben az intézményt vezette. A minisztériumi vizsgálat az intézmény költségvetése és kifizetései ellen fogalmazott meg mulasztásokat, például megemlítve, hogy a főigazgató kifizetéseihez minisztériumi engedély kellett volna. Ókovács Szilveszter az InfoRádiónak adott interjújában cáfolta az ellene felhozott vádakat.
0 komment

Füstölög a fogyasztóvédelem: gond van az USB-töltőkkel

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A mintegy 84 százalékos kifogásolási arány ismét rámutat arra, hogy a mindennap használt elektromos eszközök között is jelentős számban fordulhatnak elő veszélyes termékek – hívta fel a figyelmet közleményében a hivatal.
0 komment

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer…

Bejelentkezés vagy regisztráció