A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség február 1-jéig indítványozta Hankó Balázs volt miniszter és társa letartóztatásának meghosszabbítását a Nemzeti Kulturális Alapot érintő korrupciós ügyben.
+12 hasonló
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett – közölte tárca kedden.
+10 hasonló
„Varsóban a lengyel nép fellázadt a Brüsszelből támogatott, Tusk vezette baloldali önkény ellen” – írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap a Facebook-oldalán.
+10 hasonló
Inflációkövető nyugdíjemelés, a kisnyugdíjak emelése, 13 havi és 14. havi első hete, SZÉP-kártya jön.
+10 hasonló
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőjét pénteken.
Lapinformációk szerint februárig meghosszabbították a letartóztatását.
A police.hu szerint a 48 éves Kósa Gábor és a 44 éves Májer Bálint körözését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya rendelte el kedden pénzmosás miatt elfogatóparancs, illetve bíróság európai elfogatóparancsa alapján.
+10 hasonló
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása miatt felbújtóként jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélt Gyárfás Tamás médiavállalkozó és sportvezető perújítási kérelmet - tájékoztatta az ítélőtábla hétfőn az MTI-t.
+10 hasonló
Újabb 244, második világháborús robbanótest került elő a XVIII. kerületben, az Üllői út 404. alatti építkezésen – közölte a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a Facebook-oldalán hétfőn.
+9 hasonló
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát.
+9 hasonló
A miniszter elmondta, hiába saccolta úgy október elején, hogy az évek óta álló vasútvonal a hónap végén újraindulhat, több tényező is közbeszólt.
+9 hasonló
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke Mindenszentek és halottak napja alkalmával írt arról, hogy a politika lényegének nem a hergelést, a lejáratást tartja.
+9 hasonló
A dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható: benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek.
+9 hasonló
Az északi államfők az orosz-ukrán háború miatt vették fel a kapcsolatot orosz kollégájukkal. Alexander Stubb finn elnök őszinteként és érdemiként jellemezte a telefonos egyeztetést.
+9 hasonló
Kutatások tartottak egy budapesti alapítványnál hétfőn a nyomozók, mivel a gyanú szerint a szervezet a költségvetési támogatását nem az előre meghatározott célra, hanem a 2024-es önkormányzati választások előtti kampánytevékenységre használta fel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
+8 hasonló
Az alkotmánybíróság épülete körüli fizikai erőszak után kizárta Donald Tusk lengyel kormányfő a kialakult alkotmánybírósági válság kompromisszumos megoldását, és a jogállam aláásásával vádolta meg Karol Nawrocki államfőt és az ellenzéket a szombat este sugárzott rendkívüli beszédében.
+8 hasonló
Volodimr Zelenszkij szerint az energetikai infrastruktúrában okozott jelentős károk miatt súlyos helyzet alakult ki az ország több régiójában, beleértve Kijevet is.
+8 hasonló
Megszűnik november elsejével a Nemzeti Sportrádió – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága.
Halálos baleset történt a XIX. kerületi Nagykőrösi út és a Vas Gereben utca kereszteződésében csütörtök hajnalban – erősítette meg az MTI információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Viszonylag rövid időn belül ez volt a második alkalom, hogy környezetkárosítás miatt büntették meg a céget. A hatályos törvények értelmében ez már súlyosabb pénzbírság kiszabását tette indokolttá.
+8 hasonló