Elindulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata, miután az Országgyűlés elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot; Munkaszüneti nappá nyilvánította december 24-ét a Parlament.
+50 hasonló
Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
+50 hasonló
A Fidesz és a KDNP nem szavazott: 139 igen, 6 nem szavazat mellett megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés.
+50 hasonló
A parlament keddi döntéséről elsőként Magyar Péter miniszterelnök számolt be a Facebookon.
+30 hasonló
A Magyar Állami Operaház átvilágításának lezárása után Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter 2026. november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter főigazgatói munkaviszonyát. A vizsgálat több szabálytalanságot is feltárt, köztük a szükséges miniszteri jóváhagyás nélkül folyósított, havonta több százezer forintos célprémiumokat – közölte a minisztérium.
+29 hasonló
Sonnevend Pál nem legitim módon lett alkotmánybíró, ezért az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke sem lehet – kommentálta a Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt, hogy az Ab hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület új elnökévé.
+23 hasonló
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
+23 hasonló
Illegitimnek tartja Fejes Péter legfőbb ügyészé választását a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja.
+19 hasonló
Sonnevend Pált választotta elnökévé az Alkotmánybíróság, titkos szavazással. A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. November 4-étől nyilvánosak lesznek az ügynökakták.
+19 hasonló
Hetekig tartó folyamat zárulhat le hétfőn a parlamentben.
+19 hasonló
Az Építési és Közlekedési Minisztériummal volt szerződése Feledy Botond cégének. Erről a külpolitikai elemző tett közzé bejegyzést a Facebook-oldalán hétfőn, késő este, reagálva arra, hogy a Külügyminisztérium bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszünteti vezérigazgatói megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél. Leszögezte: ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét.
+17 hasonló
Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntetik Feledy Botond vezetői megbízatását.
+17 hasonló
Kapitány István gazdasági miniszter bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
+15 hasonló
Orbán Viktor közzétette azokat a dokumentumokat, amelyek kapcsán Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök azt állította, hogy 1990-ben három kézzel írt ügynöki jelentést látott a jelenlegi kormányfőről.
+15 hasonló
közölte Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár kedd esti Facebook-bejegyzésében.
+14 hasonló
Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté.
A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
+13 hasonló
„Fontos előrelépésről” adott hírt a külügyminiszter.
+12 hasonló
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség. Nagy Elek, az MKIK elnöke az MTI-vel kedden este közölte: amennyiben ez szükségessé válik, maga is büntetőfeljelentést fog tenni a HVG cikkében az MKIK székházvásárlásával kapcsolatban megfogalmazott, vádakat sugalló állítások kapcsán.
+12 hasonló
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
+12 hasonló