Izraelben Benjámin Netanjahu ellenzéke az arab pártokat is beleszámítva a 120-ból 67 mandátumot szerzett meg a parlamenti választáson, szemben a miniszterelnök táborának 53 mandátumával – de közben 27 képviselővel az általa vezetett Likud lett a legnagyobb párt a kneszetben. Jövőre valószínűleg újabb választásokat kell tartani – mondta Szalai Máté Közel-Kelet szakértő, a hollandiai Clingendael Intézet kutatója az InfoRádióban.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Baán László, Thaisz Miklós, Turi Attila, Révész Renáta, Polcz Alaine és Farkas András.
Az E.ON Hungária Csoport Pro Bono programja 2016-ban indult azzal a céllal, hogy a vállalat munkatársai saját szakterületükön szerzett tudásukkal segítsék civil szervezetek fejlődését. Idén újabb hat, különböző társadalmi területeken dolgozó szervezet kapcsolódott be a közös munkába. A program részleteiről Losonczi Gergelyt, az E.ON vállalati kommunikációs vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
A gyilkosságért halálra ítélt, de a méreginjekciókat túlélő nőnek azóta is folyamatosan fájdalmai vannak.
A hazai védelmi ipar fejlesztése mérsékelheti az importfüggőséget, miközben hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez és a költségvetési bevételek bővüléséhez – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön közzétett elemzésében amelyben a védelmi kiadások növekedésének lehetséges gazdasági, ezen belül költségvetési hatásaival foglalkozik.
Az euró 2032-es bevezetése elérhető cél lehet, de komoly gazdaságpolitikai fegyelmet igényel – mondta az InfoRádióban Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke, aki szerint a kormány által közzétett makrogazdasági pálya alapján Magyarország akár teljesítheti is az euróövezeti csatlakozás feltételeit.
Kijev semmibe vette Donald Trump amerikai elnök felhívását azzal, hogy újabb támadásokat kísérelt meg orosz olajfinomítók ellen – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió által pénteken sugárzott nyilatkozatában.
Kémkedés gyanúja miatt letartóztattak egy 55 éves orosz állampolgárt a délnyugat-lengyelországi Swidnicában – közölte pénteken a Polsat News kereskedelmi hírtelevízió rendőrségi információkra hivatkozva.
A sportért felelős államtitkár szerint nem zárható ki, hogy a sportösszeférhetetlenségi törvényjavaslatban még lesz módosítás, de az alapvető célja, hogy fair play helyzetet hozzon létre a sport világában és ne a napi politikai erő döntsön bizonyos sportszervezetek felemelkedésében.
A magyar-egyiptomi kapcsolatok stabilitását és a két nép együttműködés melletti elkötelezettségét emelte ki a magyar és az egyiptomi államfő. Baka András pénteken a Sándor-palotában fogadta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt.
Vállalja a rá eső politikai és erkölcsi felelősséget a bicskei gyermekotthonban történtek ügyében Csomós Miklós korábbi oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes, aki erről a kegyelmi botrány felelőseit feltáró parlamenti vizsgálóbizottság pénteki budapesti ülésén beszélt.
A párt szerint a kormány nem kezeli súlyának megfelelően a munkaügyet, ezért egy szaktárca létrehozását javasolják.
Milánó ikonikus látképe történelmi átalakulás előtt áll, mivel a város két futballóriása egy új, ultramodern otthonba készül. Ez a lépés jelentős változást jelez a Serie A-ban pénzügyi szempontból: az AC Milan és az Inter rekordot jelentő névszponzori megállapodást kötött az olasz biztosítási óriással, a Generali csoporttal a jövőbeli közös arénájukra vonatkozóan.
Az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadások hosszabb szüneteltetése többletbevételhez juttathatja Moszkvát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a poszt-szovjet térség szakértője. A Wall Street Journal értesülése szerint Kijev amerikai nyomásra függesztette fel ezeket a műveleteket. A szakértő a légvédelmi hiányról és a tárgyalási kilátásokról is beszélt.
A tündérkéményeknek is nevezett különleges képződmények látogatók tömegeit vonzzák évről évre. Azt egyelőre nem tudni, a sziklaomlás összefüggésben áll-e a térségre nemrégiben lehullott jelentős mennyiségű csapadékkal.
Megveszi a csehországi és a szlovákiai Tesco üzletláncot a holland Ahold társaság. A tranzakció értéke 1,7 milliárd euró – közölte Jirí Marecek, az Ahold üzletlánc szóvivője pénteken Prágában.
Az ukrajnai Herszon megye orosz kézen lévő egyik településéről péntektől evakuálják az Ukrajnába távozni kívánó lakosokat. Nem mindenki akar elmenni, főleg az idősek. Közben ukrán katonák szerint az orosz erők a fegyvernyugvást arra használják fel, hogy később támadást indítsanak Herszon város visszafoglalására.
Három – két görög és egy albán állampolgárt – vettek őrizetbe a görög hatóságok az Athén turistanegyedében szeptemberben történt, hat halálos áldozattal járó házrobbanás ügyében.
A panamai felségjelzés alatt közlekedő hajót kisebb bárkákról támadták meg: megközelítették, majd robbanóanyagot rögzítettek az oldalára.
A Fidesz jövőjéről, a kormány döntéseiről is beszélt a párt parlamenti frakciójának vezetője. Van olyan törvénymódosítás, amely miatt az Alkotmánybírósághoz fordulnak.