Infostart
infostart.hu ↗Tarr Zoltán: a reformáció az egész magyar társadalom fejlődésére hatással volt
Azt kívánta minden protestáns közösségnek, hogy a reformáció emléke továbbra is erősítse őket szolgálatuk során.
Súlyos a helyzet a Balatonnál, jogi megoldást sürgetnek
Rá sem ismerne a Balaton-partra, aki utoljára tíz éve járt arra: az utolsó szabad vízparti területeken is apartmanházak épülnek, a korábban elkülönülő üdülőövezetek pedig egyre inkább összeérnek. A magyar tenger ökológiájáról és a helyzet súlyosságáról Wettstein Domonkos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének tanszékvezető-helyettese nyilatkozott az InfoRádióban.
Hallgatók a Wekerle Pluszról: ma kritikus kérdés a diákok lakhatása
Ismertté váltak a Wekerle Plusz program kollégiumi férőhelyekkel és bérlakásépítésekkel kapcsolatos pontjai. A diákok szempontjairól Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának sajtófőnöke beszélt az InfoRádióban.
Koronavírus: emlékezésről és elszámoltatásról beszélt a miniszter
Mevizsgálják azt is, mi menthető a kiskunhalasi mobilkórházból.
Ennyit nyerhet a főváros a költségvetés nyomán
Kezdetnek nem rossz - írta a főpolgármester.
GVH: csak óvatosan a Black Friday akciókkal!
A Gazdasági Versenyhivatal felhívja rá a figyelmet, hogy a meghirdetett akciók sokszor túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek, és könnyedén impulzusvásárlásra ösztönzik a fogyasztókat. Ezért érdemes fokozott körültekintéssel lenni az ajánlatok böngészésekor.
Október 31-e után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében, a lakóknak érdemes résen lenniük
November elsejétől új korszak kezdődik a társasházak kezelésében. Azok a közös képviselők, akik elmulasztják az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidőt, nem lesznek jogosultak a társasház képviseletében eljárni. A pontos változásokról és az esetleges buktatókról Szilber Szilvia társasházszakértő nyilatkozott az InfoRádióban.
Nem jött össze a bronz a birkózó vébén
A szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Bajcajev Vlagyiszlav kikapott a helyosztón, így ötödik helyen végzett szombaton az asztanai birkózó-világbajnokságon.
Fidesz: vonják vissza!
Rövid Facebook-posztban reagált az ellenzéki párt frakcióvezetője.
Ezt hozza az egészségügynek a jövő év
A miniszter posztban foglalta össze, mire számíthat az ágazat.
Vihar még lehet, jelzés már nem az idén
Vége a szezonnak, jövőre folytatják.
Lecsapott a felbujtókra az olasz rendőrség az újabb tüntetések után
Házkutatásokat tartottak sok helyen.
Szakértő: a vasúti katasztrófa lenullázta a kormány választási esélyeit Spanyolországban
Háromnapos nemzeti gyász van Spanyolországban a szerda reggeli vasúti kataszrófa miatt. A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, a halálos áldozatok száma: 69, de továbbra is 70 eltűnt személyt keresnek. A szerencsétlenség egy súlyosan feszült országban történt, ahol egy hónap múlva előrehozott választásokat tartanak. Lénárt András Spanyolország szakértőt, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docensét kérdezte az InfoRádió a helyzetről.
Ekkora béremelésre számíthatnak jövőre az oktatásban
Azok kapnak most többet, akik a korábbi béremelésből kimaradtak.
A NATO-követelmények 70 százalékát nem teljesíti Csehország hadserege
Súlyos hiányosságokra és a finanszírozás elmaradására figyelmeztet a cseh hadsereg legfrissebb, 2040-ig szóló fejlesztési stratégiája. A kiszivárgott védelmi koncepció szerint Csehország jelenleg a NATO által előírt követelmények mintegy 70 százalékát nem teljesíti, és a fegyveres erőknek nincs elegendő kapacitásuk egy esetleges nagyszabású katonai konfliktus megvívására.
Megérkeztek az Oleskiből evakuáltakat szállító repülőgépek
Október 27-én függesztették föl a harcokat a térségben, hogy város lakosai humanitárius művelet keretében elhagyhassák Oleskit.
A jövő vállalata már nem embereket alkalmaz
Egy HR-osztály munkájának jelentős részét már algoritmusok végzik, egy biztosítónál másodpercek alatt megszületik az automatizált döntés, egy technológiai vállalat pedig korábbi létszámának töredékével működik. A mesterséges intelligencia nem egyszerűen gyorsabbá teszi a dolgozókat, hanem alapjaiban változtathatja meg, hogy hogyan szervezzük a munkát. A nagy kérdés az, hogy mi szükség lesz hatalmas szervezetekre, ha néhány ember és egy sereg AI-ügynök is képes működtetni egy üzletet? És vajon…
Egy fizetési kötelezettséggel kevesebb vár az önkormányzatokra jövőre
A szolidaritási adóból ugyanakkor több mint 335,5 milliárdos bevételt vár a költségvetés.
Negatívra rontotta Franciaország adósosztályzatának kilátását a Fitch
A döntés indoklása szerint a francia közfinanszírozási helyzet tovább romlott azóta, hogy a Fitch augusztusban elvégezte a francia szuverén adóskockázati besorolás menetrendszerinti felülvizsgálatát.