Infostart

infostart.hu ↗
0 komment

Feledy Botond: megszólalt a menesztett vezérigazgató

Az Építési és Közlekedési Minisztériummal volt szerződése Feledy Botond cégének. Erről a külpolitikai elemző tett közzé bejegyzést a Facebook-oldalán hétfőn, késő este, reagálva arra, hogy a Külügyminisztérium bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszünteti vezérigazgatói megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél. Leszögezte: ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét.
0 komment

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
0 komment

Varga Livius: az életcél megtalálása adhat pillanatnyi örömöt, a többit viszont ennek a későbbi formálása adja

A Quimby zenekar alapító tagja frissen megjelent, „A rock & rolltól a megvilágosodásig” című könyve kapcsán az InfoRádióban arról beszélt, hogy ha az ember megcsömörlött az önpusztító életmódtól, sosem késő egy új utat választani, ami az örömöt és a nyugalmat keresi. Ő maga is végigjárta mindezt, ahogyan előtte sokan mások is. Könyvében éppen azt mutatja be, hogyan jutott el a szabados, lázadó világától egy tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életformáig.
0 komment

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.
0 komment

Edukációs kampányt és podcastsorozatot indít a Raiffeisen Bank

A hazai pénzügyi kultúra fejlesztése és a pénz körüli társadalmi tabuk ledöntése céljából Beszéljünk a pénzről címmel új, átfogó edukációs platformot indít a Raiffeisen Bank, melynek gerincét egy Peller Mariann-nal szoros tartalmi együttműködésben készülő podcastsorozat adja. A kezdeményezés célja, hogy elhallgatások helyett aktív párbeszéd induljon a pénzügyekről.
0 komment

Fogy a magyar jövő Szlovákiában – riasztó tendencia számokban

Már harmadik egymást követő tanévben csökkent a magyar tannyelvű általános iskolák elsőseinek száma Szlovákiában. A 2026/2027-es tanévben 3416 gyermek kezdte meg tanulmányait magyar első osztályban, 69-cel kevesebb, mint egy évvel korábban. A demográfiai mutatók alapján a következő években tovább folytatódhat a csökkenés.

Bejelentkezés vagy regisztráció