Két vonat ütközött össze, az áldozatok száma tovább is növekedhet, rengeteg a sérült.
+4 hasonló
A Likud egyelőre 28 mandátumot szerzett meg a parlamentben. A jelenlegi becslések szerint a Netanjahu miniszterelnökségét támogató pártoknak együttesen 56, ellenzékének pedig 64 mandátuma lesz.
+4 hasonló
A Szerb Haladó Párt (SNS) két éven belül, de akár korábban is visszatérhet a hatalomba – jelentette ki Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnök kedd este, két nappal azután, hogy pártja vereséget szenvedett az előrehozott parlamenti választáson.
+4 hasonló
A hiteltörlesztésre vagy lakbérre fordítható éves támogatás így egy év után meg is szűnhet, idén összesen 186 ezer közszolgálati dolgozó vette igénybe.
A jövőben is ott lesz az állam a magyar kis- és középvállalkozások mögött kedvező, kamattámogatott hitelekkel – jelentette be Facebook-oldalán a gazdasági és energetikai miniszter.
+4 hasonló
Megépül a mohácsi Duna-híd, ám 75 milliárd forintos költségcsökkentéssel. Erről számolt be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A folyamatban lévő kivitelezést nem hagyják félbe, azt a következő években fejezik be.
+4 hasonló
Autóbusz ütközött személyautóval a Baranya megyei Szederkényben hétfőn, a balesetben heten sérültek meg.
+4 hasonló
Súlyos balesetet szenvedett, majd meghalt egy túrázó Kőszeg és Velem között a Kendig-csúcsnál.
+6 hasonló
Marta Kos uniós bővítési biztos azt mondta, hogy Szerbia számára új fejezet kezdődhet, miután Aleksandar Vucic korábbi államfő, a kormányzó erők listavezetője vasárnap este elismerte vereségét, és ezzel megbukott 12 éven át tartó uralma Szerbiában.
+5 hasonló
Több napon át folyamatosan ömlött a tisztítatlan, bűzös szennyvíz a Dunába a Mozaik utcai K-hídnál, egy Fővárosi Csatornázási Művekhez (FCSM) tartozó épület alól. A súlyos közegészségügyi és környezeti kockázatot jelentő vízömlést a sorozatos lakossági bejelentések nyomán a szolgáltatónak szombatra sikerült elhárítania.
+4 hasonló
A budapesti parkolási rendszer átalakítását célzó döntés visszavonását és új egyeztetések indítását követeli több fővárosi kerület polgármestere, akik vasárnapi közös közleményükben bejelentették: a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) hétfői rendkívüli ülésén kezdeményezik a szervezet újraindítását.
+6 hasonló
Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte kedden, hogy betiltja a mesterséges intelligencia (MI) kifejezés használatát a hivatalos dokumentumokban.
+4 hasonló
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. December 1-jétől közúti ellenőrzés esetén a hatóság kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A határidő jelenleg még 25 771 autóst érint. A közigazgatás felkészült az ügyintézési feladatokra, és arra kéri az érintetteket, hogy ne hagyják az utolsó napokra a rendszámcserét.
+3 hasonló
Visszakerül A forradalom lángja emlékmű a Kossuth térre - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
+3 hasonló
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon – nyilatkozta az MTI-nek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója csütörtökön.
+3 hasonló
Elkerülő utakat tervez a kormány Szolnok és Kunszentmárton között, a 442-es főút mentén – közölte a közlekedési és beruházási miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
+3 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel az Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével tervezett abu-dzabi tárgyalások előkészítéséről az ukrán államfő hivatalának tájékoztatása szerint.
+3 hasonló
A szupermarketek hűtői után újabb célpontra csaptak le a hackerek: Franciaország vérplazma tárolóira. A kalózok három vérkészítményeket tároló hűtőraktárban próbálták meg veszélyesen magasra állítani a hőmérsékletet. A biztonsági rendszer azonban jól vizsgázott.
+3 hasonló
Eltérően vélekednek a munkaadói érdekképviseletek december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról az MTI-nek adott válaszaikban.
+3 hasonló
A hőmérsékleti küszöbértékeket nagyon magas szintre emelték három olyan francia hűtőraktárban, ahol létfontosságú vérkészítményeket tárolnak.
+3 hasonló