Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
+2 hasonló
Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
+2 hasonló
Az amerikai félidős választások „a vég kezdetét” jelentik Donald Trump amerikai elnök számára - írta a demokraták nagyarányú győzelmének várható következményeiről összeállított szerdai helyzetértékelésében a Financial Times.
+2 hasonló
A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
+2 hasonló
Októberben 200,6 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya, ami jelentős javulás az előző év azonos hónapjához képest, amikor a deficit még 339 milliárd forintot tett ki. Egyetlen hónap alatt tehát több, mint 138 milliárd forinttal kedvezőbb egyenleg alakult ki – írja közösségi oldalán a pénzügyminiszter.
+2 hasonló
Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
+2 hasonló
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A mintegy 84 százalékos kifogásolási arány ismét rámutat arra, hogy a mindennap használt elektromos eszközök között is jelentős számban fordulhatnak elő veszélyes termékek – hívta fel a figyelmet közleményében a hivatal.
+2 hasonló
Megkezdődött szerdán az egykori állambiztonsági iratok egy részének nyilvánosságra hozatala, az interneten mintegy 60 ezer névre lehet rákeresni – kisokos.
+2 hasonló
A rendvédelmi dolgozók nem értenek egyet a kormány 2027-es költségvetésében feltüntetett bruttó 15 százalékos béremeléssel. A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet alelnöke, Tóth Zoltán az InfoRádióban azt mondta, leginkább a kommunikációt és a sávos béremelést hiányolja a szakszervezet.
+2 hasonló
Szerdán tovább csökkent a benzin országos átlagára, míg a dízelüzemanyag ára változatlan maradt.
+2 hasonló
A félárbócra felvont zászló hagyományosan a gyász és a tisztelet kifejezésének formája. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulója alkalmából egész nap így marad a nemzeti lobogó az Országház előtt.
+2 hasonló
November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
+2 hasonló
Az sokszorosan elismert fotóművész azelőtt állt nyilvánosság elé a múltjával, mielőtt azt bárki a november 4-én megnyíló ügynökakták közül keresné elő. A legismertebb magyar fotográfus szégyenéről vallott, és reméli, hogy a történetem megértése megkönnyíti az ítélkezést és a megbocsátást.
+2 hasonló
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség. Nagy Elek, az MKIK elnöke az MTI-vel kedden este közölte: amennyiben ez szükségessé válik, maga is büntetőfeljelentést fog tenni a HVG cikkében az MKIK székházvásárlásával kapcsolatban megfogalmazott, vádakat sugalló állítások kapcsán.
+2 hasonló
A 68 percet játszó Sallai Roland csapata, a Galatasaray 2–0-ra nyert a VfB Stuttgart ellen a mai BL-játéknapon. Gulácsi Péter védi a Villarreal kapuját a PSG ellen. A játéknap további slágerei: Manchester United–AS Roma, Atlético Madrid–Bayern München, Barcelona–Aston Villa.
+2 hasonló
Az új, Országgyűléstől független intézet, a MEMI feladata a társadalmi párbeszéd megszervezése lesz. Az erről szóló törvénytervezetet most bárki véleményezheti.
Jogellenesnek nevezte Karol Nawrocki lengyel elnök az alkotmánybíróságot érintő kormányzati lépéseket, köztük a testület eddigi elnökének felfüggesztését, és a nemzetbiztonsági tanács keddi ülésén arra szólította fel Donald Tusk kormányfőt, hogy állítsa ezeket a lépéseit.
+2 hasonló
Az Országos Népegészségügyi Intézet ( ONI ) október 19. és 25. közötti időszakot összegző tájékoztatója szerint a fővárosban öt, laboratóriumi vizsgálattal igazolt mpox-megbetegedést regisztrált.
+3 hasonló
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére.
+2 hasonló
Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.