Klubrádió

klubradio.hu ↗
0 komment

Egymilliárdos bevétel, alig néhány milliós megtakarítás – kérdések Matolcsy György vagyona körül

Hiába keresett tizenkét éves jegybankelnöksége alatt több százmillió forintot Matolcsy György, vagyonnyilatkozatai alapján hivatali ideje végére mindössze 19 millió forintnyi megtakarítása maradt. A fizetéséből, különböző tiszteletdíjaiból, osztalékából és örökségéből származó bevételei összesen meghaladhatták az egymilliárd forintot. A 24.hu által áttekintett dokumentumok azonban nem adnak választ arra, mire fordította ezt a tekintélyes összeget a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
0 komment

Egyiptom katonai beavatkozásra készülhet a Vörös-tenger térségében

Egyiptom is bekapcsolódhat a közel-keleti fegyveres konfliktusba, miután parlamentje felhatalmazta az államfőt, hogy szükség esetén katonai segítséget nyújtson Szaúd-Arábiának. Kairó ugyanakkor hangsúlyozza, hogy kizárólag szövetségese területének védelmében lépne fel, a jemeni húszik elleni támadó hadműveletekben nem venne részt.
0 komment

Brutális túlárazások Ruszin-Szendi szolgálati villájánál

Rengeteg szerződés volt, az adatokat kiperelő 24.hu szerint összesen kb. 650 millió forint értékben. Van olyan tétel, amelyet szakértő szerint húszszorosan túláraztak, előfordult 300 ezer forintos óradíj, növényekre pedig közel 40 millió ment el. Egy névtelenül nyilatkozó építész szerint az építkezés határozottan megérne egy büntetőeljárást.
0 komment

Vitézy: Végre arról beszélhetünk, hogyan valósuljon meg a Diákváros

A közlekedési és beruházási miniszter az Európai Bizottság energiaügyért és lakhatásért felelős biztosával járt a ferencvárosi területen, ami szerinte Budapest egyik legértékesebb fejlesztési területe, ahol akár sok ezer kollégiumi férőhely is létrejöhet. Az még kérdés, pontosan kiknek és milyen forrásból valósul meg a projekt.
+1 hasonló
0 komment

Erdő Péter: A forradalom idején elveszítettük az otthonunkat, de megtapasztaltuk az összetartozás erejét

Az 1956-os forradalom nemcsak történelmi esemény, hanem személyes, máig meghatározó emlék Erdő Péter bíboros számára, akinek családja a harcok során elveszítette otthonát. Az esztergom-budapesti érsek a forradalom 70. évfordulóján arról beszélt, hogy Magyarország szabadságtörekvéseit Európa számos országában támogatták, és a nemzetközi szolidaritás mellett az egyház segítsége is meghatározó szerepet játszott a nehéz időkben.
+1 hasonló
0 komment

Kéri a kitüntetéséről: Ez bizonyos fokig a Tisza-szigetek munkájának is egyfajta elismerése

Kéri László is állami kitüntetést kapott október 23-a alkalmából. A politológus azt mondta: a neki gratuláló üzenetek között elsöprő többségben vannak  a vidéki Tisza-szigetek, akik úgy érzik, hogy ez a kitüntetés valahogy az ő elismerésük is. "Nagyon sokan úgy gondolják, azzzal, hogy engem élvonalba emeltek ezzel a kitüntetéssel, bizonyos sokig a Tisza-szigetek munkájának is egyfajta indirekt elismerése" – tette hozzá. "Tehát próbálom nem személy szerint magamra venni", hanem ezt az egészet…
0 komment

Kéri a kitüntetéséről: Ez bizonyos sokig a Tisza-szigetek munkájának is egyfajta indirekt elismerés

Kéri László is állami kitüntetést kapott október 23-a alkalmából. A politológus azt mondta: a neki gratuláló üzenetek között elsöprő többség a vidéki Tisza-szigetek, akik úgy érzik, hogy ez a kitüntetés valahogy az ő elismerésük is. "Nagyon sokan úgy fognak fel engem, ha én ezt jól láttam, hogy az, hogy engem élvonalba emeltek ezzel a kitüntetéssel, bizonyos sokig a Tisza-szigetek munkájának is egyfajta indirekt elismerés" – tette hozzá.
0 komment

Kilóra megvette volna a HVG-t Matolcsy Ádám már tíz éve

Szauer Tamás, a HVG vezérigazgatója egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy 2016 nyarán Matolcsy Ádám egy budapesti szórakozóhely VIP-részlegében arról beszélt neki, hogy a családja sok pénzt fizetne a HVG-ért, cserébe a választások előtti fél évben vissza kellene fogni a kormánykritikus cikkeket, és meg kellene jelentetniük az általuk küldött anyagokat. Szauer szerint Matolcsy a beszélgetés végén azzal fenyegette meg, hogy „Nekünk nem szokás nemet mondani!”.
+1 hasonló
0 komment

Alkotmányellenes a rendeletet, amely megkönnyítette volna az óbudai mérgező szennyezés ügyének elodázását

Megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a kormányrendeleti rendelkezést, amely lehetővé tette a kármentesítési kötelezettség felülvizsgálatát, ha a szennyezés felszámolása öt éven belül nem kezdődött meg, vagy hosszabb időre leállt. A testület szerint a szabályozás a gyakorlatban a szennyezőnek kedvezett, és ellentétes volt az egészséges környezethez való joggal, valamint a „szennyező fizet” elvével. A döntés az Óbudai Gázgyár területén visszamaradt, mintegy 200 ezer tonnányi mérgező anyag…
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció