Elválasztja egymástól a Népszava szerkesztősége és a tulajdonosok felelősségét Pápai Gábor karikaturista. Miközben az újságírók és az alkotók a NER kritikáján dolgoztak, a tulajdonosok szerinte politikai és gazdasági alkukat kötöttek a rendszerrel. Pápai úgy érezte, a tulajdonosok áruba bocsátották a dolgozókat.
Kommunikációs szempontból jobban járt a kormány, hogy nem a sajtóból derült ki Feledy Botond és Lázár János minisztériumának üzleti kapcsolata, hanem még előtte meghoztak egy keménynek tűnő, de jól magyarázható döntést - így értékelte a Feledy-botrányt a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Mivel a Tisza kormány több tagjának, köztük a miniszterelnöknek is van fideszes múltja, Virág Andrea szerint most szándékosan hangsúlyozzák azt, hogy Feledy esetében sem maga a kapcsolat, hanem annak az…
Különösen fontos lenne tisztázni, kik állnak a kormányközeli üzletemberekhez, például Tiborcz Istvánhoz vagy más, a korábbi kormányzati körökhöz köthető szereplőkhöz kapcsolt magántőkealapok mögött. A jelenlegi adatbázis azonban csak az aktuális tulajdonosi állapotot mutatja, a korábbi adatokat nem, ezért a múltbeli befektetői kapcsolatok utólagos ellenőrzése nehézkes – mondta Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője.
A Magyar Péter vezette kormány megvonná az élethosszig járó állami juttatásokat azoktól a volt köztársasági elnököktől, akik nem töltötték ki hivatali idejüket. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy megszüntetik a korábbi államfők évi több tízmillió forintos, jótékony célokra fordítható támogatási keretét.
Jelentős vezetői átalakításokat hajtott végre az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), ahol egyszerre több fontos szakterület irányítása került új kezekbe. A jogi, közbeszerzési, informatikai és alapellátási területeken történt változások egyik legfigyelemreméltóbb szereplője Répássy Árpád, Handó Tünde egykori helyettese, aki elveszítette igazgatói posztját, de a szervezetnél marad. A személycserék egy része végleges távozással jár, más korábbi vezetők azonban továbbra is az intézmény…
A kormány által nyilvánosságra hozott tao-adatbázis ismét ráirányította a figyelmet a felcsúti Puskás Akadémia kiemelkedő támogatására. Az Orbán Viktor által alapított intézmény 2011 óta több mint 50 milliárd forintnyi támogatáshoz juthatott, miközben a forrásoknak csupán töredékét fordították közvetlenül utánpótlás-nevelésre. A korábbi miniszterelnök és az akadémia vitatja a kimutatások értelmezését, a közzétett adatok azonban komoly kérdéseket vetnek fel a sportfinanszírozás arányosságáról.
A legalacsonyabb nyugdíjak emelését támogatja, de a kormány tervezett intézkedéseit nem tartja elegendőnek a Nyugdíjasok Országos Képviselete. A szervezet szerint a nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a keresetektől, ezért vissza kellene térni a bérek növekedését is figyelembe vevő emelési rendszerhez. Azt javasolják, hogy a parlament 2027-ben döntsön a változtatásról, amelyet 2028 januárjától vezetnének be.
Az iráni teokratikus rezsim nemhogy gyengült, hanem megerősödött a közel-keleti konfliktusban, miközben az Egyesült Államok egyre nehezebb helyzetbe kerül, és egyelőre nem látszik, hogyan tudná elérni a háború lezárását – mondta Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Irán nukleáris fegyverkezést pedig nem visszavetette a háború, hanem felgyorsította. Kaiser szerint a novemberi félidős választások előtt Donald…
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának eltávolítása a kormányzat pozitív döntése volt, amelyre már régóta szükség volt – véli Bárány Balázs Péter. Az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondása szerint a szakszervezet és Ókovács között évek óta súlyos konfliktusok álltak fenn, amelyek többször munkaügyi vitákhoz és bírósági eljárásokhoz vezettek.
Természetesen a költségvetésnek még csak a tervezeténél tartunk, és a miniszterelnök parlamenti szavaiból az derül ki, hogy ez nem is marad így.
A víz mielőbbi elvezetése helyett a megtartása lett a cél, aminek a megvalósítását támogatja egy 176 milliárd forintos költségvetési sor is – erról beszélt a Reggeli gyorsban Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a vízmegtartásért tett lépések gyakorlatba ültetése gyors lehet.
Végtelen méltánytalan
Tarr Zoltán részéről semmilyen kultúrakoncepcióval kapcsolatos üzenet nem jött.
Most volt pillanat arra, hogy befejeződjön a kultúrharc, hogy ne legyenek árkok. Nagyon fontos lenne látni, hogy nem úgy kezeli ka kultúrát, hogy egy irodaházból pénzcsapokon keresztül
Az Egyesült Államok képviselőházában nagyarányú demokrata győzelem várható minden közvélemény-kutatás szerint a holnapi félidős választáson, a szenátusi többséget viszont megtarthatják a republikánusok, több államban is nagyon szoros a verseny - mondta a Klubrádió által megkérdezett külpolitikai szakértő.
Az elmúlt évek gyakorlatából tudjuk, hogy minden különadó kockázat, rontja a gazdasági klímát és a nap végén a fogyasztók fizetik meg. Jogos a különböző szakmák elégedetlensége, ugyanakkor belátható, hogy fél év alatt nem lehet teljesen átalakítani az adórendszert – mondta Bod Péter Ákos a Reggeli gyorsban. A volt MNB-elnök szerint már az is sokat jelentene, ha kommunikálná a kormány, hogy a következő években kivezetnék ezeket.
Hadházy Ákos szerint a kormányváltás után is a helyén maradt Trembeczki László, aki az Orbán-kormány idején egyszerre négy, a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó állami vállalatot vezetett, és 2023-ban havi 7,8 millió forintot keresett. A volt független országgyűlési képviselő azt kifogásolja, hogy Trembeczki annak ellenére kapott újabb vezetői megbízást, hogy a neve összefüggésbe került Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök csaknem egymilliárd forintból felújított szolgálati villájának…
A magyarországi és szerbiai politikai fordulat, valamint a brazil választások tapasztalatai azt mutatják, hogy a tartósan hatalmon lévő, tekintélyelvű politikai rendszerek is leválthatók. Hans Rauscher, a bécsi Der Standard publicistája szerint a liberális demokráciák megerősítéséhez azonban nem elegendő a szélsőjobboldal bírálata, a választók mindennapi gondjaira is választ kell adni. A politikai siker kulcsa a gazdasági biztonság megteremtése, a társadalmi kapcsolatok újjáépítése és a…
Több mint 360 millió euróval csökken a környezetvédelmi és energetikai fejlesztéseket támogató KEHOP Plusz uniós kerete egy friss kormányhatározat szerint. A kabinet számos korábban hazai vagy más uniós forrásból finanszírozott beruházást a helyreállítási alapba helyezett át, hogy minél több támogatást lehessen elszámolni Brüsszel felé. A források átrendezése új pályázatok előtt is megnyithatja az utat, bár egyelőre nem világos, pontosan milyen fejlesztések kaphatnak támogatást.
A működési források reálértéke megmarad jövőre, ami hatalmas eredmény. Attól a helyzettől persze nagyon messze vagyunk, ami a hosszú ideje tartó kivéreztetés előtt volt, de az irány jó, ha ez marad, három-négy-öt év múlva utolérhetjük magunkat – mondta a Reggeli gyorsban Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
Ukrajnának és Magyarországnak a kölcsönös tiszteletre, bizalomra és közös biztonsági érdekekre építve új minőségű kétoldalú kapcsolatokat kell kialakítani - erről Kirilo Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője beszélt Kijevben, azon az ünnepségen, amelyen felavatták Nagy Imre egykori miniszterelnök mellszobrát – írja az Ukrinform.
Nagy Erzsébet, a tanári érdekképviselet vezetője a Klubrádiónak azt mondta, van olyan pedagógus, aki Soprontól Záhonytól nem kap munkát.