A parlamenti képviselők mandátumának korlátozását és a menekültügyi törvény uniós harmonizációjának elmaradását kifogásolta - a többi között - a háromnapos tényfeltáró küldetés keretében hazánkba érkezett uniós munkabizottság. Tapasztalatait összegezte a delegáció vezetője, egykori belga miniszterelnök, Sophie Wilmés és a magyarországi jogállam raportőre, Tineke Strik. Csernyánszky Judit interjúi.
A hátrányos helyzetű családból származó fiatalok tanításának, felzárkóztatásának, a munka világába elindításának támogatását célul kitűző Tanulj Tesó, Alapítvány! kuratóriumi vezetője, Juhász Gábor mesélte el, miként sikerült felépíteni az ormosbányai tanodát, ahol a szülőket és a gyerekeket is várják.
Izgatott becslések születnek arról, hogy vajon mekkora széfre van szüksége annak, aki kilencmilliárdot tartott otthon cashben, a számítások alapegysége a húszezres. Ez egy akkora címletű bankó, amelyből pillanatnyilag éppen havonta egyet láthatott az, akinek az öregségi nyugdíjminimum, a hírhedt 28 500 forint járt. Igaz, ez januártól már hat darab húszezrest jelenthet, feltehetően annak fizikai méretét sem nehéz megbecsülni, széfbe meg pláne nem kell tenni.
A takarásban mozgó gyalogost is észlelhetik, és a sofőr figyelmetlenségére is reagálhatnak a korszerű vezetéstámogató rendszerek. Fejlődésükről és a mesterséges intelligencia szerepéről Horváth Zoltán, a Bosch csoport parkolási rendszerekért felelős operatív alelnöke beszélt a Mesterséges értelem című műsorban.
Újabb és újabb generációkat hódított meg, miközben neve eggyé vált a szellemességgel, a különcséggel, a szabadságvággyal, majd a társadalmi előítéletekkel szembeni küzdelemmel is. Ha szerdán lemaradtak volna az új adásról, amelyben Wilde kulturális emlékezetét jártuk körül, hallgassák meg 11-től az ismétlésben vagy archívumunkból!
Orbánék nem tanultak saját kudarcukból. Még mindig nem hiszik el, hogy megbuktak …
Miért nem hátrálhat ki a Fidesz Tiborcz István mögül – és a TISZA miért nem teheti meg, hogy nem nyúl utána? Erről is szó lesz a Hetesben. Hallgassa Ön is ma délután 3 órától! A műsor második felében a hét kiemelt eseményeit átbeszélő stúdiós kerekasztal résztvevői: Gajzágó József az aHangtól, Tímár Áron, a DE! Akcióközösség vezetője, valamint Józsa Márta és Rózsa Péter, a Klubrádió munkatársai.
Kármán AndrásEmelkedő béreket, emelkedő állami bevételeket és erősödő gazdasági növekedést, valamint csökkenő kiadásokat, alacsonyabb hiányt és kisebb inflációt ígér a péntek éjjel a kormány által a parlamentnek benyújtott 2027-es költségvetés tervezete.
Hogyan válhatott egy törvényes befektetési forma a közpénzek átláthatatlan felhasználásának eszközévé, és miért kellett elszakítani a Magyar Tudományos Akadémiától a kutatóhálózatát? A Rendszerhiba új adásában Rózsa Péter műsorvezető két olyan döntés következményeit vizsgálja, amelyek alapvetően alakították át Magyarország gazdasági és tudományos életét. Léderer Sándor, a K-Monitor alapító igazgatója a magántőkealapok világába kalauzolja a hallgatókat, bemutatva, miként kerülhettek jelentős…
Klubrádió
Csak egyetlen rosszabb dolog van annál, ha beszélnek rólunk. Az, ha nem beszélnek rólunk - Oscar Wilde. A beszélgetőtársak: dr. Lukács Nikolett jogász, dr. Reuss Gabriella színháztörténész és a szerkesztő-műsorvezető Sugár Ágnes.
Rick Allen, a Def Leppard dobosa vasárnap ünnepli 63. születésnapját. A “félkarú óriás” nélkül valószínűleg soha nem születhettek volna meg a zenekar legnagyobb slágerei sem. Most hétvégén a brit zenekar a Zebrádió műsorát tölti meg a dallamos hard rockkal. Hallgasd Te is a Klubrádió zenei csatornáját!
A jövő évi várható áramár-emelkedésről és az anyagi helyzetükről szólva Nemény András, Szombathely polgármestere azt mondta: "gondolom, be kell látnia a Pénzügyminisztériumnak is, hogy életképesnek kell maradniuk az önkormányzatoknak, hogyha kötelező feladatot kapunk, akkor azt csak úgy tudjuk ellátni, hogyha a forrás egy részét megkapjuk".
Jóváhagyta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) regionális közlekedésszervezővé átalakításához szükséges - részvényesi és együttműködési - megállapodás megkötését a Fővárosi Közgyűlés pénteken.
A vártnál gyengébb volt a gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben, de nem annyira borúsak a kilátások – mondta a Klubrádiónak az ING bank vezető elemzője. A részletes adatok még nem ismertek, de az agráriumban lehetett jelentős a visszaesés. Virovácz Péter viszont arra számít, hogy a negyedik negyedévben már kisebb lesz a mezőgazdaság negatív hatása, beindulnak a beruházások és a fogyasztás is pörgetheti a gazdaságot.
Egy kisbaba csak sírni tud nyolc naposan, de egy fideszes közvetítőcég már simán kaphat milliárdos megrendelést is.
A Platon Karataev énekes-gitáros dalszerzője kezdetben angolul írt dalokat, később magyar nyelven találta meg azt a hangot, amelyben a költészet, az önismeret és a sodró gitárzene találkozik. A Klubdélelőtt vendége lesz még Alice Spigelman, Gerlóczy Mátyás alias Speakeasymatyas, Dr. Horváth Ferenc és Nyárai Gerzson.
A Café Péntek e heti vendégei Gadó Flóra, Geskó Judit, Szabó György, Forgács Éva, és Csákvári Géza lesznek. Hallgassák meg 20 órától!
Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának magyarországi látogatásán összességében pozitív képet kapott Magyarországról Értékelésük szerint az ország elindult a változás útján, ugyanakkor számos korábbi probléma megoldása még időt igényel. Különösen az LMBTQ-jogok, az igazságszolgáltatás függetlensége, az átlátható ügyelosztás és az uniós bírósági ítéletek végrehajtása területén maradtak hiányosságok – értékelte Fleck Zoltán jogszociológus.
A háziorvosi praxisok betöltésére szánt 1,75 milliárdos támogatás fontos kezdet, de az egészségügy és más elhanyagolt ágazatok problémái csak fokozatos, hosszú távú intézkedésekkel rendezhetők – véli Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász.
A Trump-kormányzat külpolitikáját elsősorban rövid távú belpolitikai és választási érdekek vezérlik, nem pedig a hosszú távú stratégiai szempontok, mégis nagyon fontos nak tartja Horváth Gábor, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, hogy Magyarország, megfelelő kapcsolatokat ápoljon az Egyesült Államokkal.