Klubrádió

klubradio.hu ↗
0 komment

Átfogó személycserék a kórházi főigazgatóságon – több kulcspozícióban új vezetők

Jelentős vezetői átalakításokat hajtott végre az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), ahol egyszerre több fontos szakterület irányítása került új kezekbe. A jogi, közbeszerzési, informatikai és alapellátási területeken történt változások egyik legfigyelemreméltóbb szereplője Répássy Árpád, Handó Tünde egykori helyettese, aki elveszítette igazgatói posztját, de a szervezetnél marad. A személycserék egy része végleges távozással jár, más korábbi vezetők azonban továbbra is az intézmény…
0 komment

''Nem szabad boszorkányüldözésbe kezdeni az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után''

A beszervezési dokumentumok önmagukban nem feltétlenül mutatják meg, milyen körülmények között működött együtt valaki az állambiztonsággal, ezért az egyéni életutak rekonstruálására van szükség – mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője. Toronyi Zsuzsanna, levéltáros-muzeológus a Mazsihisz által létrehozott tényfeltáró bizottság tagjaként azt szeretné elérni, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése ne vezessen automatikus megbélyegzéshez.
0 komment

Békekötés helyett újabb légicsapások – ismét elszabadultak az energiaárak

Egyetlen nap alatt szertefoszlottak az amerikai–iráni béketárgyalásokhoz fűzött remények, és ismét emelkedni kezdett a világpiaci olajár. A hétfői, több mint hét százalékos áresést kedden újabb drágulás követte, miután az Egyesült Államok légicsapást mért iráni célpontokra. A közel-keleti konfliktus kiújulása Donald Trump számára különösen kedvezőtlen időpontban, az amerikai félidős választások napján következett be.
0 komment

Több mint 50 milliárd forint Felcsútra – újra fellángolt a vita a sporttámogatásokról

A kormány által nyilvánosságra hozott tao-adatbázis ismét ráirányította a figyelmet a felcsúti Puskás Akadémia kiemelkedő támogatására. Az Orbán Viktor által alapított intézmény 2011 óta több mint 50 milliárd forintnyi támogatáshoz juthatott, miközben a forrásoknak csupán töredékét fordították közvetlenül utánpótlás-nevelésre. A korábbi miniszterelnök és az akadémia vitatja a kimutatások értelmezését, a közzétett adatok azonban komoly kérdéseket vetnek fel a sportfinanszírozás arányosságáról.
0 komment

Nem elég az inflációkövetés: átfogó nyugdíjreformot sürgetnek az idősek

A legalacsonyabb nyugdíjak emelését támogatja, de a kormány tervezett intézkedéseit nem tartja elegendőnek a Nyugdíjasok Országos Képviselete. A szervezet szerint a nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a keresetektől, ezért vissza kellene térni a bérek növekedését is figyelembe vevő emelési rendszerhez. Azt javasolják, hogy a parlament 2027-ben döntsön a változtatásról, amelyet 2028 januárjától vezetnének be.
0 komment

Kaiser: Irán jobban jött ki a háborúból, mint az Egyesült Államok

Az iráni teokratikus rezsim nemhogy gyengült, hanem megerősödött a közel-keleti konfliktusban, miközben az Egyesült Államok egyre nehezebb helyzetbe kerül, és egyelőre nem látszik, hogyan tudná elérni a háború lezárását – mondta Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Irán nukleáris fegyverkezést pedig nem visszavetette a háború, hanem felgyorsította. Kaiser szerint a novemberi félidős választások előtt Donald…
0 komment

"Megkeseredettség, csalódottság, és egy szétzilált közösség maradt Ókovács után"

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának eltávolítása a kormányzat pozitív döntése volt, amelyre már régóta szükség volt – véli Bárány Balázs Péter. Az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondása szerint a szakszervezet és Ókovács között évek óta súlyos konfliktusok álltak fenn, amelyek többször munkaügyi vitákhoz és bírósági eljárásokhoz vezettek.
0 komment

Eörsi: Demokrata győzelem várható a képviselőházban, de a szenátus a republiánusoké maradhat

Az Egyesült Államok képviselőházában nagyarányú demokrata győzelem várható minden közvélemény-kutatás szerint a holnapi félidős választáson, a szenátusi többséget viszont megtarthatják a republikánusok, több államban is nagyon szoros a verseny - mondta a Klubrádió által megkérdezett külpolitikai szakértő. 
0 komment

Bod a különadókról: Megmaradt a kellemetlen orbáni gyakorlat, jó lenne látni, hogy szándék van a kivezetésre

Az elmúlt évek gyakorlatából tudjuk, hogy minden különadó kockázat, rontja a gazdasági klímát és a nap végén a fogyasztók fizetik meg. Jogos a különböző szakmák elégedetlensége, ugyanakkor belátható, hogy fél év alatt nem lehet teljesen átalakítani az adórendszert – mondta Bod Péter Ákos a Reggeli gyorsban. A volt MNB-elnök szerint már az is sokat jelentene, ha kommunikálná a kormány, hogy a következő években kivezetnék ezeket.
0 komment

Hadházy: Ha Ruszin-Szendi ragaszkodik Trembeczkihez, akkor a miniszternek kellene távoznia

Hadházy Ákos szerint a kormányváltás után is a helyén maradt Trembeczki László, aki az Orbán-kormány idején egyszerre négy, a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó állami vállalatot vezetett, és 2023-ban havi 7,8 millió forintot keresett. A volt független országgyűlési képviselő azt kifogásolja, hogy Trembeczki annak ellenére kapott újabb vezetői megbízást, hogy a neve összefüggésbe került Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök csaknem egymilliárd forintból felújított szolgálati villájának…
0 komment

Nem megállíthatatlan a szélsőjobb előretörése – a gazdaság lehet a demokrácia védelmének kulcsa

A magyarországi és szerbiai politikai fordulat, valamint a brazil választások tapasztalatai azt mutatják, hogy a tartósan hatalmon lévő, tekintélyelvű politikai rendszerek is leválthatók. Hans Rauscher, a bécsi Der Standard publicistája szerint a liberális demokráciák megerősítéséhez azonban nem elegendő a szélsőjobboldal bírálata, a választók mindennapi gondjaira is választ kell adni. A politikai siker kulcsa a gazdasági biztonság megteremtése, a társadalmi kapcsolatok újjáépítése és a…
0 komment

Gémesi: Túlélést jelent a költségvetés az önkormányzatoknak, és ez pozitív elmozdulás

A működési források reálértéke megmarad jövőre, ami hatalmas eredmény. Attól a helyzettől persze nagyon messze vagyunk, ami a hosszú ideje tartó kivéreztetés előtt volt, de az irány jó, ha ez marad, három-négy-öt év múlva utolérhetjük magunkat – mondta a Reggeli gyorsban Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
0 komment

Lehet, hogy Washington egy másik embernek készítette elő a terepet Orbán ENSZ-főtitkári jelölésével

Ukrajnának és Magyarországnak a kölcsönös tiszteletre, bizalomra és közös biztonsági érdekekre építve új minőségű kétoldalú kapcsolatokat kell kialakítani - erről Kirilo Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője beszélt Kijevben, azon az ünnepségen, amelyen felavatták Nagy Imre egykori miniszterelnök mellszobrát – írja az Ukrinform.
0 komment

Kritikus kifogások a képviselők parlamenti mandátumáról

A parlamenti képviselők mandátumának korlátozását és a menekültügyi törvény uniós harmonizációjának elmaradását kifogásolta - a többi között - a háromnapos tényfeltáró küldetés keretében hazánkba érkezett uniós munkabizottság. Tapasztalatait összegezte a delegáció vezetője, egykori belga miniszterelnök, Sophie Wilmés és a magyarországi jogállam raportőre, Tineke Strik. Csernyánszky Judit interjúi.
0 komment

Tanodája megnyitásával mérföldkőhöz érkezett a hátrányos helyzetű fiatalokat segítő a Tanulj, Tesó alapítvány

A hátrányos helyzetű családból származó fiatalok tanításának, felzárkóztatásának, a munka világába elindításának támogatását célul kitűző Tanulj Tesó, Alapítvány! kuratóriumi vezetője, Juhász Gábor mesélte el, miként sikerült felépíteni az ormosbányai tanodát, ahol a szülőket és a gyerekeket is várják.
0 komment

Széf space – Józsa Márta jegyzete

Izgatott becslések születnek arról, hogy vajon mekkora széfre van szüksége annak, aki kilencmilliárdot tartott otthon cashben, a számítások alapegysége a húszezres. Ez egy akkora címletű bankó, amelyből pillanatnyilag éppen havonta egyet láthatott az, akinek az öregségi nyugdíjminimum, a hírhedt 28 500 forint járt. Igaz, ez januártól már hat darab húszezrest jelenthet, feltehetően annak fizikai méretét sem nehéz megbecsülni, széfbe meg pláne nem kell tenni.
0 komment

Az AI már a sofőrt is szemmel tartja

A takarásban mozgó gyalogost is észlelhetik, és a sofőr figyelmetlenségére is reagálhatnak a korszerű vezetéstámogató rendszerek. Fejlődésükről és a mesterséges intelligencia szerepéről Horváth Zoltán, a Bosch csoport parkolási rendszerekért felelős operatív alelnöke beszélt a Mesterséges értelem című műsorban.

Bejelentkezés vagy regisztráció