Klubrádió

klubradio.hu ↗
0 komment

Szűrös Mátyás: A véletlennek köszönhető, hogy október 23-án született meg a köztársaság

Az 1989-es rendszerváltás egyik történelmi pillanatáról idézte fel emlékeit Szűrös Mátyás, aki az Országgyűlés elnökeként kiáltotta ki a harmadik Magyar Köztársaságot. A politikus szerint eredetileg nem tervezték, hogy az esemény éppen az 1956-os forradalom évfordulójára essen. A Blikknek adott interjújában egykori politikai vezetőjéről, Kádár Jánosról is beszélt, akit tehetséges, ugyanakkor súlyos történelmi bűnöket elkövető politikusként jellemzett.
+2 hasonló
0 komment

Átváltozó művészek - Rózsa Péter jegyzete

Azzal egyidőben, hogy Matolcsy Ádám eltűnt, Mexikóban lefilmeztek egy olyan különös lényt, amit eddig nem láttak. Falakon szökell, kisebb állatokat kap el, majd eltűnik. A két dolog között legfeljebb a közösségi médiafelületeken vándorló mémek készítői találhatnak összefüggést, de tény, ami tény, elég különös lények lepték el az életünket.
+2 hasonló
0 komment

700 ezer forinttal kaphatnak kevesebbet egyes családok az energiatároló-programban

Alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett a Fidesz–KDNP az otthoni energiatárolók állami támogatásának módosítása miatt. A pártszövetség szerint a már meghirdetett pályázati feltételek utólagos megváltoztatása hátrányosan érintheti a támogatást elnyerő családokat. A kormány az akkumulátorok olcsóbbá válásával és a támogatásra jogosult háztartások számának növelésével indokolja a döntést.
+2 hasonló
0 komment

Elmaradt a kormányzati ígéret: továbbra is 27 százalékos áfa sújtja a zöldségeket és gyümölcsöket

2027-es költségvetés bejelentésekor nem esett szó a zöldségek és gyümölcsök áfájának tervezett csökkentéséről, noha az intézkedést az elmúlt fél évben kormányzati tervként kommunikálták. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint a kedvezményes, 5 százalékos adókulcs bevezetése továbbra is napirenden lehet, és a szervezet abban bízik, hogy 2027 tavaszára, a főszezon kezdetére megvalósulhat. Az érdekképviselet úgy látja, hogy a magas áfakulcs nemcsak a hazai termelők…
+2 hasonló
0 komment

A szerb kormánypropaganda ellen fordultak a tüntetők

Az utcai ünneplés után az Aleksandar Vučić rendszeréhez kötődő média is a tiltakozók célpontjává vált Szerbiában. Hétfő este tüntetők jutottak be a belgrádi Informer televízió szerkesztőségébe, ahol indulatosan kérték számon a csatorna vezetőjén a korábbi kormányzati propagandát és az egyetemisták elleni lejárató kampányokat. A konfliktus különös jelentőséget kapott, miután a vasárnapi parlamenti választáson a diákmozgalomból kinőtt ellenzék történelmi győzelmet aratott.
0 komment

Trump nagyon nehezen fogja viselni a vereséget – figyelmeztet Obama volt tanácsadója

Ha Donald Trump elveszíti a félidős választásokat, nagyon nehezen fogja viselni a vereséget, de az amerikai bíróságok képesek lesznek korlátozni a hatalmát és megakadályozni, hogy beavatkozzon a választási folyamatba – mondta Norman Eisen, Barack Obama egykori etikai és korrupcióellenes tanácsadója a Klubrádiónak adott interjújában. Eisen szerint Trump jogi eszközökkel is támadja a választások tisztaságát, de ezeket a próbálkozásokat eddig sorra sikerült visszaverniük. A volt tanácsadó arról is…
+1 hasonló
0 komment

Átrendezi az uniós támogatásokat a kormány, százmilliárdok szánnak más célokra

Több mint 360 millió euróval csökken a környezetvédelmi és energetikai fejlesztéseket támogató KEHOP Plusz uniós kerete egy friss kormányhatározat szerint. A kabinet számos korábban hazai vagy más uniós forrásból finanszírozott beruházást a helyreállítási alapba helyezett át, hogy minél több támogatást lehessen elszámolni Brüsszel felé. A források átrendezése új pályázatok előtt is megnyithatja az utat, bár egyelőre nem világos, pontosan milyen fejlesztések kaphatnak támogatást.
+1 hasonló
0 komment

"A barátok mindig barátok maradnak" – Vucic Orbánt fogadta apja házában

"Nagyon boldog vagyok, hogy vendégül láthatom Orbán Viktort, a barátomat, a testvéremet. Jól fogjuk érezni magunkat itt, az apám házában" – mondja Aleksandar Vučić X-en közzétett videójában. A bukott szerb vezető szerint ugyan mind a ketten nemrég veszítették el a választást, de "nem veszítették el a méltóságukat, a büszkeségüket és a hitüket".

Bejelentkezés vagy regisztráció