Ifj. Matolcsy és Stofa György szökési ügye az NNI körözési osztályához került át.
+10 hasonló
A 444 egyik olvasójától kapott fotót Orbán Viktorról, amint dél körül a Louvre közelében, a Rue de l'Échelle-en található Normandy Hotel teraszán nyomkodta a telefonját. Közben idehaza már elindult a fideszes zászlómenet.
+10 hasonló
A volt jegybankelnök és védője még Matolcsy letartóztatása előtt kapta meg az idézést a parlamenti vizsgálóbizottságtól, amelynek elnöke jelezte, még tisztázni kell, hogyan lehet kezelni ezt a helyzetet, ezért az eredetileg november 5-re kitőzött időpontban biztosan nem lesz személyes meghallgatás. A BvOP Matolcsyról nem szólalt meg, azt viszont közölte, hogy valamennyi börtönben van lehetőség videós távmeghallgatásra.
+9 hasonló
A csoportos létszámleépítés a Magyar Távirati Irodát nem érinti.
+9 hasonló
A miniszterelnök felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés négynapos ülésének első napja. A képviselők ismét tárgyalják a tőkealapok tényleges tulajdonosainak megismerhetőségét biztosító javaslatot, valamint a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést.
+9 hasonló
Christine Lagarde bejelentette, hogy 2027. február 7-én lemond az Európai Központi Bank (EKB) elnöki tisztségéről, közel kilenc hónappal megbízatásának lejárta előtt. A francia közgazdász és politikus hét év után búcsúzik az euróövezet monetáris politikáját irányító intézmény éléről.
+9 hasonló
A Kecskeméti Járásbíróság három hónappal, február elsejéig meghosszabbította Hankó Balázs és társa a letartóztatását – tudta meg a 24.hu Bodó Mariannától, a Bács-Megyei Főügyészség szóvivőjétől. A társa az ügyben a korábbi felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára, Varga-Bajusz Veronika.
+9 hasonló
A Fidesz elvárja, hogy a hatóságok pártatlanul, politikai nyomás nélkül folytassák le a vizsgálatot. Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme – írta a Fidesz sajtófőnöke Matolcsy György őrizetbe vételéről. Fülöp Botond, a Vidéki prókátor úgy kommentálta a fejleményt, "Orbán jobbkeze már őrizetben". Magyar Péter emlékeztetett a bukott miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, erős az érzelmi viszonya a volt jegybankelnökhöz, sokat köszönhet neki.
+9 hasonló
Vizsgálják a Tisza jogászai, hogy a volt jegybankelnök őrizetbe vétele hogyan befolyásolhatják a terveket – mondta az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság elnöke.
+9 hasonló
Gyakorlatilag minden hivatali útjára honvédségi géppel repült.
+9 hasonló
Valóban volt egy megkeresés, megpróbáltak rávenni valamire, de nem sikerült, és soha nem szerveztek be - reagált Szigeti Ferenc, a Karthago zenekar vezetője az MTI-nek szerdán arra, hogy a 6-os kartonja szerepel a nyitottaktak.hu felületen szerdán közzétett dokumentumok között.
+8 hasonló
Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté – jelentette a szerb sajtó nyomán az MTI.
+8 hasonló
Milorad Dodik tavaly távozott a boszniai Szerb Köztársaság elnöki posztjáról; a politikust jogerősen egy év börtönbüntetésre is ítélte a bíróság, illetve hat évre eltiltotta közhivatal viselésétől.
+8 hasonló
Földgáz- és kőolajipari fejlesztésekről és bűnüldözési együttműködésről állapodott meg Orbán Anita Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.
+8 hasonló
A nyomozási bíró december 25-ig meghosszabbította Bús Balázs volt Nemzeti Kulturális Alap-alelnök letartóztatását.
+8 hasonló
Akár egy hónapon belül kiadhatja az Egyesült Arab Emírségek Matolcsy Ádámot - mondta a Klubrádiónak nyilatkozó Braun Balázs, ügyvéd. Az Újváry Zsolt ügyvédi iroda jogásza elmondta, kétoldalú kiadatási egyezmény hiányában egyedi megállapodással lehetne a leggyorsabban hazahozni a volt jegybankelnök fiát Dubajból – már ha tényleg ott van. De az arab állam ki is utasíthatja az országból Matolcsy Ádámot.
+8 hasonló
11 milliárdból.
+7 hasonló
Közel 16 millió forintos végkielégítését teljes egészében egy kárpátaljai gyermekotthonnak utalta át Gulyás Gergely, az Orbán-kormány korábbi Miniszterelnökséget vezető minisztere. A politikus ezzel teljesítette korábbi ígéretét, amelyet a távozó kormánytagok juttatásai körül kialakult vita idején tett. Eközben továbbra is rendezetlen Havasi Bertalan volt kormányzati sajtófőnök végkielégítési ügye, amelyből akár közigazgatási per is lehet.
+7 hasonló
A Magyar Állami Operaház távozó főigazgatója azt állítja, egyszer sem kérdezték meg az átvilágítás során.
+7 hasonló
A gyömrői Liget Lakóparkban rendezett halloweeni eseményen az egyik résztvevő gyermek olyan édességet kapott, amiben szöget rejtettek el – számolt be a város önkormányzata.
+7 hasonló