Neve csak a mágnesszalagokon szerepel, 6-os kartonja nem található és a beszervezéseket listázó B-naplóban sem olvasható a neve.
Több egykori kormánytag, egyházi vezető, ismert színész és olimpiai bajnok neve is felbukkant a november 4-én megnyitott Nyitott Akták adatbázisában, ezeknek egy részét már közöltük. A dokumentumok között van, akit titkos megbízottként tartanak nyilván, másoknál beszervezési kísérlet vagy pusztán nyilvántartási bejegyzés szerepel. A nevek ezért az iratok tartalmat és az érintett tevékenységének pontos minősítését is érdemes vizsgálni.
"Teljesen jelentéktelen, hogy ki jelentett most már, vagy ki nem jelentett. Itt az lenne az érdekes, hogy mit jelentettek" – mondta Ungváry Rudolf író a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában az ügynökakták nyilvánosságra hozott adatbázisáról. Szerinte a csaknem 60 ezer nevet tartalmazó lista közzététele fontos és elismerésre méltó lépés, de az igazán értékes történeti anyagot nem az egykori beszervezettek névsora, hanem az általuk készített jelentések jelentenék. Ezekből ugyanis a korabeli…
Van az a kép, amin az éppen Párizsba szökött Orbán ül a hotel előtti asztalnál, ahol aztán elkezdenek felszaporodni az idén megbukó fél- és egész diktátorok, vagy „csak” diktatúrára vágyók. A fotót Bojár Iván András tette közzé a Facebookon. A cringe arcok között akad, aki több kategóriát is átfed, és van, akivel kapcsolatban a bukás félig igaz, félig nem, viszont nekünk nagyon jóleső így is.
Klubrádió
A Dobszerda e heti vendége P. Szűcs Julianna művészettörténész lesz. Hallgassák meg 20 órától!
Már sehol sem vagyunk biztonságban?
A dokumentumban az áll, hogy 1984. február 10-én szervezték be.
Rainer M. János azt várja, hogy elindítja a megismerés és megértés folyamatát az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Klubrádiónak a történész, aki a Tarr Zoltán kulturális miniszter által felállított szakértői testület tagja hangsúlyozta: a nyilvántartásokban való szereplés nem lehet alapja semmiféle, de főleg nem elsietett erkölcsi ítélkezésnek.
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet feladata ezért egy olyan rendszer kialakítása lesz, amelyben az állampolgárok digitális platformon jelezhetik problémáikat, majd helyi fórumokon és személyes beszélgetéseken is megoszthatják tapasztalataikat. Az összegyűjtött véleményeket rendszerezik, szakmai szervezetekkel, civil közösségekkel és kutatóintézetekkel együtt feldolgozzák, majd továbbítják az illetékes döntéshozóknak – mondta Radnai Márk, a Működő és Emberséges Magyarországért felelős…
Nyilvánosságra hozták a nyitottaktak.hu oldalon a kommunista időszak állambiztonsági iratainak egy részét: a beszervezésekről szóló 6-os kartonok, a B-naplók egy részét és a mágnesszalagok tartalmát.
Súlyos vízhiány fenyegeti Magyarország mezőgazdaságát, és a következő évtizedekben akár egymillió hektárral is csökkenhet a gazdaságosan művelhető szántóföldek területe. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora szerint a talajvízszint drámai süllyedéséért a korábbi folyószabályozások, az elhibázott vízgazdálkodási gyakorlat és a klímaváltozás egyaránt felelősek. A szakember arra figyelmeztet, hogy azonnali szemléletváltás nélkül az ország egyes térségeiben…
Donald Trump visszatérése a Fehér Házba megmutatta, hogy az amerikai demokrácia intézményei jóval sérülékenyebbek, mint azt korábban sokan gondolták – figyelmeztet a Guardian publicistája. Rafael Behr szerint még egy újabb politikai fordulat sem állíthatja helyre gyorsan az Egyesült Államokba vetett nemzetközi bizalmat, miközben Európát is fenyegeti a trumpi nacionalizmus térnyerése. A kontinens demokratikus erőinek ezért nemcsak Washingtontól kell függetlenebbé válniuk, hanem saját…
Mindkét nagy parlamenti párt személycseréket kezdeményezett több országgyűlési bizottságban, a Fidesznél elsősorban korábbi kormányzati szereplők és új képviselők kapnának feladatokat. A változások egyik legfontosabb eleme, hogy Bóka János volt miniszter helyét Hidvéghi Balázs venné át az Európai Ügyek Bizottságában, miközben a Tiszánál is több poszt gazdát cserélne.
Orbánt áprilisban Magyar Péter Tisza pártja győzte le, Szerbiában pedig októberben a nem egészen két évvel korábban létrehozott diákmozgalom aratott földcsuszamlásszerű győzelmet a parlamenti választáson – írja a BBC. A Tisza párt és a szerbiai diáklista ugyanakkor erőseb különbözik egymástól, hiszen az előbbi középpontjában saját vezetőjének a személyisége és energiája áll, míg a szerbiai diákok váltig azt állítják, hogy nincs vezetőségük.
Klubrádió
A Duna medrének beszűkítése felgyorsította a víz áramlását, ami a folyómeder kimosódásához vezetett. Ennek megelőzésére normális esetben először az alsó mederszakasz megerősítését végzik el, erre azonban a szűkös határidő és az erőmű sürgős vízellátási igénye miatt nem volt lehetőség. Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság helyettes szóvivője szerint jelenleg már zajlik a meder helyreállítása és természetes kőanyaggal történő megerősítése.
A 2024-ben Trumpra szavazó fekete és latin-amerikai gyökerű szavazókat már nem tudja mozgósítani a republikánus párt, azok pedig, akik két éve a gazdasági helyzettel való elégedetlenségül miatt szavaztak Trumpra, most is elégedetlenek – mutatott rá Mészáros Tamás az Esti gyorsban. A Külügyi Intézet vezető kutatóját az Esti gyorsban, még az első eredmények beérkezése előtt kérdeztük arról, mire számít a félidős választásokon. Arra például mindenképp, hogy szoros eredmények esetén a…
Pilz Olivér a Miskolci Tankerület élén: "Most már csináljuk, amiről eddig beszéltünk”. A Tanítanék Mozgalom társalapítója, akinek nyílt levele annak idején elindította a pedagógusok tiltakozási hullámát, most a Miskolci Tankerületi Központ élére került. Pilz Olivér korábban a központosított oktatási rendszer egyik vehemens ellenzője volt, most pedig annak az intézményrendszernek a vezetését vállalta el, amelynek működését korábban élesen bírálta. Mint mondja: a gyerekek sokszor belebetegszenek…
Bár a 2026. április 12-i politikai változás sokakban reményt keltett, a rádió helyzetében nem következik be egyik napról a másikra a várt fordulat. Arató András szerint a politikai változások önmagukban nem oldják meg az intézményi, gazdasági és médiapiaci problémákat. A Klubrádió elnöke hálás az újabb sikeresen lezárult gyűjtésért.
Van-e valami bűne? Állítólag ezt a kérdést is felteszik azoknak, akiket fontos állami feladatra castingolnak. Nem tudni, ki és miben érezte magát vétkesnek a szereposztó meghallgatások hosszú során, és azt sem, hogy vannak-e bocsánatos, kevésbé bocsánatos és megbocsáthatatlan bűnök, amelyek alkalmassá, kevéssé alkalmassá, vagy alkalmatlanná tesznek a nemzet szolgálatára. Nagy kérdés az is, hogy e zaklatott politikai rendszerben mikorra sikerül némi közbizalmat teremteni, na meg, hogy Lázár…
Warholik Zoltán a szakmai zsűri, Bacsa Botond a közönségdíjat kapta. Gratulálunk nekik!