A nyitottaktak.hu adatbázisában Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg. Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként - írta közleményében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.
+13 hasonló
A Pedagógusok Szakszervezete szerint elkapkodták az új tankerületi igazgatók kiválasztítását, mert a pedagógusoknak és az iskolák más dolgozóinak nem hagytak elegendő időt a pályázatok véleményezésére. Gosztonyi Gábor, a szakszervezet alelnöke a Reggeli gyorsban azt mondta, a tankerületek vezetőinek a jövőben nem ellenőrző, a dolgozókat stresszben tartó szervezetként, hanem az iskolákat segítő intézményként kellene működniük.
+4 hasonló
11 milliárdból.
+3 hasonló
A neve legfeljebb egy sikertelen beszervezési kísérlet miatt kerülhetett a listába - mondta a volt jegybankelnök.
+3 hasonló
Összesen 65 millió forint támogatást kapott Mészáros Lőrinc vasútépítő vállalatától egy kolozsvári kulturális egyesület, amelynek vezetői több szálon kötődnek a magyar kormány politikai és gazdasági környezetéhez. A szervezet alapítói között Orbán Viktor egykori szövegírója is megtalálható, Lévai Anikó pedig már az egyesület indulásánál szerepet vállalt. A Transtelex feltárása szerint a támogatások pontos felhasználása továbbra sem ismert, miközben személyi és üzleti kapcsolatok egész hálózata…
+2 hasonló
A kérdésben a politikai táborok természetesen egymás tükörképei.
+1 hasonló
"Kétszer is bele lehet lépni ugyanabba folyóba. 2005-ben jelent meg a nevem először egy ügynöklistán. Mire igazoltak, tisztázták, hogy nem ártottam senkinek, cukorbeteg lettem megszűnt a pajzsmirigyműködésem, pánikbetegségből antidepresszánsokkal 4 év után gyógyultam meg" - így reagált a Klubrádió Facebook-oldalán reagált Szegvári Katalin arra, hogy megírtuk, neve szerepel a tegnap nyilvánosságra hozott hálózati személyek listáján és van egy 6-os kartonja.
"Kétszer is bele lehet lépni ugyanabba folyóba. 2005-ben jelent meg a nevem először egy ügynöklistán. Mire igazoltak, tisztázták, hogy nem ártottam senkinek, cukorbeteg lettem megszűnt a pajzsmirigyműködésem, pánikbetegségből antidepresszánsokkal 4 év után gyógyultam meg" - így reagált a Klubrádió Facebook-oldalán reagált Szegvári Katalin arra, hogy megírtuk, neve szerepel a tegnap nyilvánosságra hozott hálózati személyek listáján és van egy 6-os kartonja.
A CFRA Research adatai szerint a Dow Jones index a félidős választásokat követő legnagyobb egynapos emelkedését produkálta 1982 óta.
+1 hasonló
Rainer M. János szkeptikus: az akták közzétételének közvetlenül a rendszerváltás után lett volna értelme. Ennyi év elteltével a nyilvánosságra hozatal inkább szimbolikus gesztus - idézi a történészt a Reuters. Nemzetközi lapszemle.
+1 hasonló
A 2027-es költségvetés gazdasági céljait megvalósíthatónak tartja Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, de súlyos fenntartásai vannak a Tisza-kormány által alkalmazott eszközökkel kapcsolatban. A különadók növelése és a rezsicsökkentés változatlan fenntartása szerinte az előző kormány gazdaságpolitikájának továbbélését jelzi. A közgazdász abban bízik, hogy mindez csupán átmeneti kényszer, és nem az új kabinet tudatos gazdaságpolitikai választása.
Magánaudiencián.