Azzal egyidőben, hogy Matolcsy Ádám eltűnt, Mexikóban lefilmeztek egy olyan különös lényt, amit eddig nem láttak. Falakon szökell, kisebb állatokat kap el, majd eltűnik. A két dolog között legfeljebb a közösségi médiafelületeken vándorló mémek készítői találhatnak összefüggést, de tény, ami tény, elég különös lények lepték el az életünket.
+2 hasonló
Beidézteti és nyilatkozattételre kötelezi Tomin Szilviát, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját Toroczkai László. A parlament végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának elnöke a Kossuth rádió reggeli adásában beszélt erről.
+2 hasonló
Alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett a Fidesz–KDNP az otthoni energiatárolók állami támogatásának módosítása miatt. A pártszövetség szerint a már meghirdetett pályázati feltételek utólagos megváltoztatása hátrányosan érintheti a támogatást elnyerő családokat. A kormány az akkumulátorok olcsóbbá válásával és a támogatásra jogosult háztartások számának növelésével indokolja a döntést.
+2 hasonló
A Mi Hazánk támogatottsága is emelkedett.
+2 hasonló
2027-es költségvetés bejelentésekor nem esett szó a zöldségek és gyümölcsök áfájának tervezett csökkentéséről, noha az intézkedést az elmúlt fél évben kormányzati tervként kommunikálták. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint a kedvezményes, 5 százalékos adókulcs bevezetése továbbra is napirenden lehet, és a szervezet abban bízik, hogy 2027 tavaszára, a főszezon kezdetére megvalósulhat. Az érdekképviselet úgy látja, hogy a magas áfakulcs nemcsak a hazai termelők…
+2 hasonló
Az utcai ünneplés után az Aleksandar Vučić rendszeréhez kötődő média is a tiltakozók célpontjává vált Szerbiában. Hétfő este tüntetők jutottak be a belgrádi Informer televízió szerkesztőségébe, ahol indulatosan kérték számon a csatorna vezetőjén a korábbi kormányzati propagandát és az egyetemisták elleni lejárató kampányokat. A konfliktus különös jelentőséget kapott, miután a vasárnapi parlamenti választáson a diákmozgalomból kinőtt ellenzék történelmi győzelmet aratott.
18–45 év közöttiek vehetik majd fel a hitelt, új és használt lakóingatlanokra.
+2 hasonló
A Duna Médiaszolgáltató élére havi bruttó 2,9 és 3,5 millió forint közötti alapbérért keres, legalább tíz éves szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkező pályázót a Független Közmédia Testület.
- reagált Magyar Péter azokra a Fidesz köreiből érkező megnyilvánulásokra, amelyek tegnap óta záporoznak a kormányra, miután Lezsák Sándor neve egy informatikai hiba miatt bekerült az ügynökaktákat tartalmazó frissen megnyílt adatbázisba.
+1 hasonló
Az új izraeli parlamentben a Netanjahu-ellenes többség egyik első intézkedése lehet egy olyan törvény elfogadása, amely legfeljebb két ciklusra korlátozná a miniszterelnöki megbízatást – mondta Székely Róbert, az izraelinfo.com munkatársa.
+1 hasonló
Jelentősen szigorítaná a hulladékkoncesszió működésének szabályait a kormány: a MOHU jogsértéseit kötelező bírsággal szankcionálnák, és a társaságnak vállalnia kellene a felelősséget az elmaradt hulladékátvételekért is. A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet emellett az élelmiszer-pazarlás visszaszorítására is kötelező célokat határozna meg 2030-ig.
+1 hasonló
"Szeretjük az Ovális Irodát, és ez egy szimbólum, akárcsak maga a Fehér Ház. Országunk és országunk nagyságának szimbóluma” – mondta Trump.
+1 hasonló
Rossz döntésnek nevezte Toroczkai László, hogy a Mi Hazánk képviselői kivonultak a sükösdi gyerekzenekar parlamenti előadása előtt, de bocsánatkérést továbbra sem tart szükségesnek. A pártelnök szerint Magyar Péterék szándékosan hozták kellemetlen helyzetbe a frakcióját, majd politikai támadásra használták fel a történteket. A Partizánnak adott interjújában a végrehajtási botrány vizsgálatáról, pártja jövőjéről és Orbán Viktor politikai szerepéről is beszélt.
+1 hasonló
"Kétszer is bele lehet lépni ugyanabba folyóba. 2005-ben jelent meg a nevem először egy ügynöklistán. Mire igazoltak, tisztázták, hogy nem ártottam senkinek, cukorbeteg lettem megszűnt a pajzsmirigyműködésem, pánikbetegségből antidepresszánsokkal 4 év után gyógyultam meg" - így reagált a Klubrádió Facebook-oldalán reagált Szegvári Katalin arra, hogy megírtuk, neve szerepel a tegnap nyilvánosságra hozott hálózati személyek listáján és van egy 6-os kartonja.
"Kétszer is bele lehet lépni ugyanabba folyóba. 2005-ben jelent meg a nevem először egy ügynöklistán. Mire igazoltak, tisztázták, hogy nem ártottam senkinek, cukorbeteg lettem megszűnt a pajzsmirigyműködésem, pánikbetegségből antidepresszánsokkal 4 év után gyógyultam meg" - így reagált a Klubrádió Facebook-oldalán reagált Szegvári Katalin arra, hogy megírtuk, neve szerepel a tegnap nyilvánosságra hozott hálózati személyek listáján és van egy 6-os kartonja.
Magánaudiencián.
+1 hasonló
Klubrádió
"A tisztánlátás csak akkor lett volna megoldható, hogyha rögtön a rendszerváltást követően megtörténik az ügynökakták nyilvánossága"– mondta Szabó Andrea szociológus-politológus a Klubrádió Esti gyors című műsorában. Szerinte a magyar társadalomnak most szembe kell néznie a múltjával, és meg kell szakítania azt a történelmi gyakorlatot, hogy a traumákat és a felelősség kérdését újra és újra maga előtt görgeti. "Ahhoz, hogy ebből ne megint egy trauma, hanem tényleg egy feloldozás legyen, annak…
+1 hasonló
Munkacsoportot hoznak létre a nyilvánosságra hozott ügynökakták okozta társadalmi traumák feldolgozásához - közölte Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a rendszerváltás előtt keletkezett titkosszolgálati iratok közzétételéről szóló szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
+1 hasonló
Az izraeli központi választási bizottság több mint kilencezer szavazókör ellenőrzése után közölte, hogy nem talált bizonyítékot a parlamenti választások eredményét befolyásoló szabálytalanságokra. A megállapítás ellenére a Benjamin Netanjahu vezette Likud és a szélsőjobboldali Zsidó Erő képviselői továbbra is fenntartásokkal kezelik az eredményeket. Jichák Hercog államelnök szerdán megkapja a hivatalos adatokat, majd megkezdi a pártokkal folytatott egyeztetéseket az új kormány megalakításáról.
+1 hasonló
Az alágak közül a járműgyártás, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint a villamos berendezés gyártása bővült szeptemberben.
+1 hasonló