November 8-án, vasárnap hajnalban közel öt órára elérhetetlenné válnak Magyarország legfontosabb állami elektronikus ügyintézési szolgáltatásai a központi azonosítási rendszer karbantartása miatt. A kiesés az Ügyfélkapu mellett az egészségügyi nyilvántartásokat, az elektronikus receptek lekérdezését és a hivatalos dokumentumok benyújtását is érinti. A hatóságok ezért azt javasolják, hogy a sürgős ügyeket és az egészségügyi dokumentumok letöltését az érintettek még szombaton intézzék el.
+2 hasonló
A szavazatszámlálás több államban még tart, de az eddig ismert eredmények alapján a demokraták országszerte a vártnál is erősebb szereplést mutatnak a 2026-os félidős választáson. Több évtizedes republikánus fellegvárak dőltek meg. A Képviselőházban és a Szenátusban is a többséget szereznek a demokraták.
+2 hasonló
Kommunikációs szempontból jobban járt a kormány, hogy nem a sajtóból derült ki Feledy Botond és Lázár János minisztériumának üzleti kapcsolata, hanem még előtte meghoztak egy keménynek tűnő, de jól magyarázható döntést - így értékelte a Feledy-botrányt a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Mivel a Tisza kormány több tagjának, köztük a miniszterelnöknek is van fideszes múltja, Virág Andrea szerint most szándékosan hangsúlyozzák azt, hogy Feledy esetében sem maga a kapcsolat, hanem annak az…
+2 hasonló
A házelnök „nagyobb fegyelmezettséget kér a sajtó munkatársaitól”
+2 hasonló
Egyetlen nap alatt szertefoszlottak az amerikai–iráni béketárgyalásokhoz fűzött remények, és ismét emelkedni kezdett a világpiaci olajár. A hétfői, több mint hét százalékos áresést kedden újabb drágulás követte, miután az Egyesült Államok légicsapást mért iráni célpontokra. A közel-keleti konfliktus kiújulása Donald Trump számára különösen kedvezőtlen időpontban, az amerikai félidős választások napján következett be.
Huszonnégy órás sztrájkba kezdtek kedden a cseh közszolgálati televízió és rádió munkatársai, tiltakozásul a kormány tervezett finanszírozási reformja ellen. A kabinet megszüntetné a jelenlegi előfizetési díjak rendszerét, és közvetlenül az állami költségvetésből tartaná fenn a két intézményt, ami a dolgozók szerint veszélyeztetheti a szerkesztőségek függetlenségét. A tiltakozáshoz egyetemi diákszervezetek is csatlakoztak, miközben Andrej Babiš miniszterelnök jelezte, hogy a kormány nem vonja…
Ifj. Matolcsy és Stofa György szökési ügye az NNI körözési osztályához került át.
+2 hasonló
A csoportos létszámleépítés a Magyar Távirati Irodát nem érinti.
+3 hasonló
Napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hogy változtatni fognak a kultúra finanszírozásán több területen, de költségvetés benyújtása a ma hatályos törvények szerint egy átalakítás kellős közepén történt. Nem ez a végleges változat, módosítójavaslatokat fog benyújtani a Tisza-frakció.
+3 hasonló
Hiába növeli jelentősen az oktatás finanszírozását a kormány, a jövő évi költségvetés nem hoz érdemi változást a magyar iskolarendszer működésében – figyelmeztet Radó Péter oktatáskutató. A többletforrások döntően az évek óta felhalmozódott pénzügyi hiányok mérséklését, a béremeléseket és az intézmények működőképességének fenntartását szolgálják. A szakértő szerint a korábban kialakított, erősen központosított oktatásirányítás alapvető problémáit a tervezett intézkedések nem orvosolják.
Elismerte Vitézy, hogy elbízta magát a Budapest–Belgrád vasúttal kapcsolatban: a közlekedési és beruházási miniszter néhány hete még azt ígérte, hogy október második felében elindulhat a belföldi személyforgalom az átépített magyarországi szakaszon, ám október végéig ez nem történt meg.
+4 hasonló
Nem kell mindent elhinni egy diktatúra állambiztonsági szerveinek, az ügynökaktákat körültekintően kell értelmezni - mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója az MTI érdeklődésére, annak apropóján, hogy november 4-étől nyilvános lesz több tízezer egykori ügynök neve.
+2 hasonló
Jelentősen szigorítaná a hulladékkoncesszió működésének szabályait a kormány: a MOHU jogsértéseit kötelező bírsággal szankcionálnák, és a társaságnak vállalnia kellene a felelősséget az elmaradt hulladékátvételekért is. A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet emellett az élelmiszer-pazarlás visszaszorítására is kötelező célokat határozna meg 2030-ig.
+1 hasonló
"Szeretjük az Ovális Irodát, és ez egy szimbólum, akárcsak maga a Fehér Ház. Országunk és országunk nagyságának szimbóluma” – mondta Trump.
+1 hasonló
Rossz döntésnek nevezte Toroczkai László, hogy a Mi Hazánk képviselői kivonultak a sükösdi gyerekzenekar parlamenti előadása előtt, de bocsánatkérést továbbra sem tart szükségesnek. A pártelnök szerint Magyar Péterék szándékosan hozták kellemetlen helyzetbe a frakcióját, majd politikai támadásra használták fel a történteket. A Partizánnak adott interjújában a végrehajtási botrány vizsgálatáról, pártja jövőjéről és Orbán Viktor politikai szerepéről is beszélt.
+1 hasonló
"Kétszer is bele lehet lépni ugyanabba folyóba. 2005-ben jelent meg a nevem először egy ügynöklistán. Mire igazoltak, tisztázták, hogy nem ártottam senkinek, cukorbeteg lettem megszűnt a pajzsmirigyműködésem, pánikbetegségből antidepresszánsokkal 4 év után gyógyultam meg" - így reagált a Klubrádió Facebook-oldalán reagált Szegvári Katalin arra, hogy megírtuk, neve szerepel a tegnap nyilvánosságra hozott hálózati személyek listáján és van egy 6-os kartonja.
"Kétszer is bele lehet lépni ugyanabba folyóba. 2005-ben jelent meg a nevem először egy ügynöklistán. Mire igazoltak, tisztázták, hogy nem ártottam senkinek, cukorbeteg lettem megszűnt a pajzsmirigyműködésem, pánikbetegségből antidepresszánsokkal 4 év után gyógyultam meg" - így reagált a Klubrádió Facebook-oldalán reagált Szegvári Katalin arra, hogy megírtuk, neve szerepel a tegnap nyilvánosságra hozott hálózati személyek listáján és van egy 6-os kartonja.
Magánaudiencián.
+1 hasonló
Klubrádió
"A tisztánlátás csak akkor lett volna megoldható, hogyha rögtön a rendszerváltást követően megtörténik az ügynökakták nyilvánossága"– mondta Szabó Andrea szociológus-politológus a Klubrádió Esti gyors című műsorában. Szerinte a magyar társadalomnak most szembe kell néznie a múltjával, és meg kell szakítania azt a történelmi gyakorlatot, hogy a traumákat és a felelősség kérdését újra és újra maga előtt görgeti. "Ahhoz, hogy ebből ne megint egy trauma, hanem tényleg egy feloldozás legyen, annak…
+1 hasonló
Munkacsoportot hoznak létre a nyilvánosságra hozott ügynökakták okozta társadalmi traumák feldolgozásához - közölte Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a rendszerváltás előtt keletkezett titkosszolgálati iratok közzétételéről szóló szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
+1 hasonló