A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.
+1 hasonló
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
+1 hasonló
Az államháztartási hiány a 2026-os évre 3,505 milliárd lejjel nő, miután a bevételek 4,707 milliárd lejjel, a kiadások pedig 1,201 milliárd lejjel csökkennek – derül ki a költségvetés-kiegészítésről szóló sürgősségi kormányrendelet-tervezetből.
„Halottak napjához közeledve már háromnyelvű helységnévtábla jelöli a Házsongárdi temető bejáratát. Méltó emlékezés és fontos lépés történelmi, kulturális örökségünk ápolásában” – jelentette be csütörtökön a közösségi oldalon Oláh Emese.
Utcai tüntetésekre hívta híveit George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, miután a bukaresti ítélőtábla úgy döntött, hogy 30 nappal meghosszabbítja Călin Georgescu előzetes letartóztatását.
Romániának szüksége van közigazgatási reformra, de azt alaposan át kell gondolni és elő kell készíteni – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki a parlamentben faggattak az újságírók a témában.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Miután korábbi feljelentése nyomán múlt héten diszkrimináció miatt vádat emeltek a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Dan Tanasă ellen, a népszerű exrendőr és influenszer, Marian Godină újabb ügy miatt tett ellene feljelentést.
+1 hasonló
+1 hasonló
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt a 43 éves férfit, aki szombat este airsoftfegyverrel és játékgránáttal lépett be a gyulafehérvári rendőrség épületébe.
Alexandru Toadert, Tudorel Toader volt igazságügyi miniszter egyik fiát és a iași-i Alexandru Ioan Cuza Egyetem tanárát előzetes letartóztatásba helyezték.
+1 hasonló
Tizenhét évesen hat év börtönt kapott, mert nem jelentette fel társait. A Puskás-csoport perében elítélt, ma Sepsiszentgyörgyön élő Zsók László a koncepciós tárgyalásról, a marosvásárhelyi és a szamosújvári börtönben töltött időszakról beszélt.
A Maros megyei Szováta önkormányzata tematikus parkot létesít a Föld medvefajainak bemutatására. A becslések szerint 2,5 millió euróba kerülő beruházást európai uniós forrásokból finanszírozzák.
+1 hasonló
Ukrajna katonai Starlink-szolgáltatása még mindig nem állt helyre – közölte több ukrajnai illetékes is; a szolgáltatás továbbra is 161 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett működik – mondta egy ukrán tisztviselő csütörtökön a Kyiv Independentnek.
+1 hasonló
Zsók László 1942. január 8-án született Csíkdánfalván. Az elemit szülőfalujában, a középiskolát Csíkszeredában, az akkori 1-es számú gimnáziumban, a mai Márton Áron Főgimnáziumban végezte. Azaz végezte volna.
Nicușor Dan államelnök csütörtökön kiemelte, hogy Romániának biztonságosabb iskolákra, megfelelően támogatott és a beavatkozásra felkészített tanárokra, valódi pszichológiai tanácsadáshoz való hozzáférésre van szüksége.
+1 hasonló
Gázolajhiány fenyeget télen Romániában – figyelmeztetett a Frames tanácsadó cég egy csütörtökön közzétett elemzésben.
+1 hasonló
Alkotmányos jellegű jogi konfliktus állt fenn a román kormány és a parlament között a SAFE-programra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet kibocsátása miatt a bukaresti alkotmánybíróság csütörtökön kihirdetett ítélete szerint.
+1 hasonló
+1 hasonló
Benyújtotta lemondását Mihai Pașca, Arad megye prefektusa, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hivatalosan is ellenzékbe vonult. A prefektusi teendőket szerdától Tóth Csaba RMDSZ-es alprefektus látja el.
+1 hasonló