A besztercei önkormányzat véletlenül nyilvánosságra hozta a családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott védett otthon címét, amelyet a törvény szerint titokban kell tartani.
A Székely Hadosztályról szóló animációs dokumentumfilm közönségtalálkozóval egybekötött premiervetítését november 5-én, Kovásznán tartják, majd más háromszéki helyszíneken is vetítik az alkotást.
Már Erdély több pontján tetten érhető, hogy az áprilisi választások óta kevesebb magyarországi vendég látogat az idegenforgalmi szempontból felkapottabb helyekre. A gazdasági okokon túlmenően a távolmaradáshoz hozzájárul a politikai megosztottság.
Egész iparág épült az élőállatok csempészésére a román–magyar határ mentén, a minap például két illegális sertésszállítmányt tartóztattak fel Nagylakon. A hatóságok elrendelték a járművek és az állatok elkobzását, illetve utóbbiak megsemmisítését.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Románia kérésére a Mihail Kogălniceanu légitámaszpontra vezényelték a francia haditengerészet egyik tengeri felderítő repülőgépét, hogy felderítési és megfigyelési feladatokat lásson el a Fekete-tengeren.
A megelőzési kvóta alapján Kovászna megyében kilőhető 86 medvéből eddig kilencet ejtettek el. Ráduly István prefektus bízik abban, hogy év végéig maradéktalanul teljesítik a medvekvótát, noha szűkös a rendelkezésre álló idő.
Az oroszok által megszállt Oleski városában kialakult helyi tűzszünetet „kiterjesztették… Herszon (megye) területére” – írta Melania Trump, az Egyesült Államok first ladyje kedden egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében.
Újabb körgyűrűt terveznek Bihar megyében: a nagyjából 19 kilométeresre becsült útszakasz Fugyivásárhelyt Biharral köti majd össze.
A Moldovai Köztársaság és Románia esetleges egyesülése akkor valósul meg, amikor mindkét állam polgárai ezt kívánják – jelentette ki kedden Luca Niculescu.
Törvényesnek találta a székelyudvarhelyi szoborcsoport, köztük a Vándor székely hazatalál című allegorikus mellszobor felállítását a törvényszék, mégis ez utóbbi alkotás eltávolítására szólított fel a bíróság.
Drasztikus lépést készít elő Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházakban dolgozó orvosok ellen, akik munkaidőben a magánrendelőjükben tevékenykednek.
A szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nélkül nem buktatható meg a Luca Niculescu vezette, független szakértőkből és szociáldemokrata párti (PSD) miniszterekből álló kormány – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A legtöbben többnyire krízishelyzetben keresnek gondozót a hozzátartozók itthon maradt idős családtagjaik számára, miközben az ellátásban várólisták és szakemberhiány nehezítik a segítségnyújtást.
Durva kirohanást intézett Dan Tanasă, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője a parlamentben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a külföldi munkavállalók ellen a parlamentben.
A kereskedelmi hajók ellen a Fekete-tenger román kizárólagos gazdasági övezetében végrehajtott dróncsapások megismétlődése annak tudható be, hogy Bukarest szilárd bizonyíték nélkül Moszkvát tette felelőssé az első támadásért – vélekedett Rumen Rudev.
Újra napirendre került egy 2024-es törvénytervezet, amelynek célja Bálványos(fürdő) nevének (vissza)románosítása Bălvănișre.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Az államnak vissza kell fognia saját kiadásait és a pazarlást, hogy több pénz jusson a hozzáadott értéket és munkahelyeket teremtő beruházásokra – közölte kedden a Facebook-oldalán Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Románia a nagy fontosságú célországok körébe került a Kreml számára – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa a brassói Carfil fegyvergyár elleni szabotázsakció kapcsán.