Romániának átfogó közigazgatási-területi reformra van szüksége, de az átszervezés nem jelentheti pusztán a polgármesteri hivatalok számának csökkentését – szögezte le csütörtökön Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő.
Fél füllel hallgatom a híreket. Fél évnyi kormányválság után beiktatták az új miniszterelnököt és minisztereit, akik ígéreteket tettek, hogy ők aztán megmutatják a tutit. Vége a nyomorúságnak csodálatos országunkban, közeledünk a Kánaánhoz.
Úthibák miatt szerdán este sürgősen le kellett zárni az észak- erdélyi autópályát a dél-erdélyi sztrádával Torda és Szászsebes között összekötő A10-es autópálya egyik szakaszát.
Novemberben sem lehet újraindítani a cernavodai atomerőművet, továbbra is fennáll az áramellátási válság kockázata – derül ki az országos operatív törzs határozatából.
A közelmúlt iskolai támadásai után képzéseket is ígér a kormány, a mindennapokban azonban sok múlik a tanárok kezdeményezésén és a szülőkkel való együttműködésen.