A Maros megyei Szováta önkormányzata tematikus parkot létesít a Föld medvefajainak bemutatására. A becslések szerint 2,5 millió euróba kerülő beruházást európai uniós forrásokból finanszírozzák.
+1 hasonló
Ukrajna katonai Starlink-szolgáltatása még mindig nem állt helyre – közölte több ukrajnai illetékes is; a szolgáltatás továbbra is 161 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett működik – mondta egy ukrán tisztviselő csütörtökön a Kyiv Independentnek.
+1 hasonló
Zsók László 1942. január 8-án született Csíkdánfalván. Az elemit szülőfalujában, a középiskolát Csíkszeredában, az akkori 1-es számú gimnáziumban, a mai Márton Áron Főgimnáziumban végezte. Azaz végezte volna.
Nicușor Dan államelnök csütörtökön kiemelte, hogy Romániának biztonságosabb iskolákra, megfelelően támogatott és a beavatkozásra felkészített tanárokra, valódi pszichológiai tanácsadáshoz való hozzáférésre van szüksége.
+1 hasonló
Gázolajhiány fenyeget télen Romániában – figyelmeztetett a Frames tanácsadó cég egy csütörtökön közzétett elemzésben.
+1 hasonló
Alkotmányos jellegű jogi konfliktus állt fenn a román kormány és a parlament között a SAFE-programra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet kibocsátása miatt a bukaresti alkotmánybíróság csütörtökön kihirdetett ítélete szerint.
+1 hasonló
+1 hasonló
Benyújtotta lemondását Mihai Pașca, Arad megye prefektusa, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hivatalosan is ellenzékbe vonult. A prefektusi teendőket szerdától Tóth Csaba RMDSZ-es alprefektus látja el.
+1 hasonló
A NATO további tengeri felderítő repülőgépeket, radarrendszereket és drónokat küld a Fekete-tengerre – közölte kedden a katonai szövetség, miután a régióban több hajót is halálos kimenetelű dróntámadások értek.
+1 hasonló
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
+1 hasonló
Hazaengedték hétfőn a kórházból azt a 28 éves matematikatanárnőt, akit egy 13 éves diák múlt hétfőn késsel megsebesített egy besztercei iskolában – közölte kedden a Beszterce-Naszód megyei sürgősségi kórház szóvivője.
Egy két felnőttből és két gyermekből álló családnak havi 11 668 lejre van szüksége a tisztességes megélhetéshez Romániában – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány romániai képviselete és a Syndex Románia kedden közzétett elemzéséből.
+1 hasonló
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum közös vándorkiállítása Bukarestbe érkezik.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Nem tárgyakat, hanem élményeket és identitást vásárolnak a fiatalok, döntéseiket pedig egyre inkább a lájkok, a trendek és a kortársak elvárásai befolyásolják. Szabó Júlia ifjúságszociológust, a BBTE oktatóját kérdeztük.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.