Négynapos ülést tart a héten a parlament.
+4 hasonló
Egy hetet töltöttek távol az országtól.
+4 hasonló
A lengyel miniszterelnök hangsúlyozta, hogy türelmesen vártak az új alkotmánybírák megválasztásával, amíg lejártak a korábban, a PiS által kinevezett bírák mandátumai.
+4 hasonló
A vasárnap elbukott politikus azt mondta, csak ma reggel 600 embertől hallotta, hogy minden éjszaka sírnak, annyira aggódnak Szerbia jövőjéért. Szerinte az egyetemisták csak ütni és zaklatni akarnak másokat, különösen a nőket.
+4 hasonló
Az embereknek joga van megismerni egyes döntések hátterét, és azt, mivel foglalkozott az akkori kormány az Alaptörvény elfogadásának évében – írja a Miniszterelnökség.
A november elejei félidős választáson dől el, melyik párt irányítja majd a Kongresszust Trump elnöki ciklusának hátralévő részében.
+4 hasonló
Erről Havasi Bertalan nyilatkozott.
A kormányfő azt írta, hogy a jövőben sem tennének másként.
+3 hasonló
A vasúti pályaudvar előtetejének leomlásának ügyében eddig egyetlen ítélet sem született, sőt még a bírósági tárgyalások sem kezdődtek meg.
+3 hasonló
A kiskunhalasi büntetés-végrehajtási intézetbe került, feltehetőleg rosszabb körülmények közé – mondta ügyvédje.
+3 hasonló
Most éppen tűzszünet van a városban.
+3 hasonló
A két érintett terület egyike az energetika volt.
Az ellenzéki pártok a Tisza-kormány intézkedéseit bírálták.
Egész éjszaka kutattak a hatóságok, hőkamerákat is bevetnek. Spanyolország kormánya csütörtöktől háromnapos nemzeti gyászt hirdetett.
+5 hasonló
A miniszterelnök a maffiát, Al Caponét és a Fidesz is emlegette napirend előtt.
+2 hasonló
A kormány beszámolója alapján összetett döntési rendszer rajzolódik ki a jogszabályok mögé nézve.
+2 hasonló
A hangszigetelt szobában lévő hatalmas széfek darabonként 1660 kilót nyomnak.
+2 hasonló
„Ez nagyon bonyolult kérdés. Egyrészt ott kellene lenniük a tárgyalóasztalnál. De miért lenne ott most rájuk szükség, ilyen hozzáállással? Ez haszontalan. Ezért nincsenek ott jelenleg.”
+2 hasonló
Az utóbbi évek magas lakásár-emelkedéséhez az Otthon Start program is hozzájárult – mondta a pénzügyminiszter.
+2 hasonló
Hidrogénbuszok, nosztalgiastrand, kórházi ügyek, új autópályaszakasz és Leonardo da Vinci is főszereplője volt a legérdekesebb helyi híreknek.