Az utóbbi évek magas lakásár-emelkedéséhez az Otthon Start program is hozzájárult – mondta a pénzügyminiszter.
+2 hasonló
November 4-étől nyilvános lesz több tízezer egykori ügynök neve, azonban nem minden esetben feltétlenül valós az állambiztonsági iratok tartalma és egészen biztosan nagyon hiányosak.
+3 hasonló
A vasárnap elbukott politikus azt mondta, csak ma reggel 600 embertől hallotta, hogy minden éjszaka sírnak, annyira aggódnak Szerbia jövőjéért. Szerinte az egyetemisták csak ütni és zaklatni akarnak másokat, különösen a nőket.
+2 hasonló
Hidrogénbuszok, nosztalgiastrand, kórházi ügyek, új autópályaszakasz és Leonardo da Vinci is főszereplője volt a legérdekesebb helyi híreknek.
Azt bárki böngészheti a parlament honlapján.
+2 hasonló
A Parlamentben fogadta Egyiptom elnökét, Abd el-Fattáh esz-Szíszit a kormányfő.
Korábban voksolt a demokratákra és a republikánusokra is.
+2 hasonló
Ehhez a Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltségébe tartozó Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel kell megállapodni.
+2 hasonló
A székház felújítását végző cég munkájával összefüggésben több mint 4700 garanciális hibát tártak fel.
A tranzakció várhatóan a jövő év második felében zárul le.
+2 hasonló
Baranyi Krisztina azt kérte Karácsony Gergelytől, hogy legalább kapjanak lehetőséget a kerületek arra, hogy fel tudjanak készülni a következő rablásra.
Az aszály miatt a mezőgazdaság ronthatta jelentősen a gazdasági teljesítményt.
Kötelezettségszegési eljárást javasol az osztrák cég Magyarország ellen.
+2 hasonló
A polgármester szerint az önkormányzat elvégezte az állam helyett a munkát.
A tápiószelei Szabó Kende novemberben lesz kilencéves. Ő és családja élete idén nyáron egyik pillanatról a másikra változott meg.
Nem csak az Egyesült Államokban van mélyponton a támogatottsága, hanem külföldi szövetségesei körében is. A DW Magyar elemző videója.
+1 hasonló
Miután rákérdeztünk, az Egészségügyi Minisztérium találkozót kezdeményezett a mentődolgozók érdekképviseletével.
+1 hasonló
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel.
+1 hasonló
Befejeződött a viharjelzési szezon, mérleget vontak a rendőrök, meteorológusok, vízimentők.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.