Erről a miniszterelnök a cseh-magyar kormányülés után beszélt.
+5 hasonló
Hamarosan találkozhatnak is Belgrádban és „együtt fognak küzdeni”.
+5 hasonló
Simon Miklósról van szó.
+5 hasonló
Feketelistára került az üzem.
+5 hasonló
Bóka János úgy véli, hogy a Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint megint embereket fordít egymás ellen.
+4 hasonló
Mint írta, megtagadta azt és egyetlen percig sem volt részese a hálózatnak.
+4 hasonló
Az ÁBTL főigazgatója szerint a most nyilvánosságra kerülő több tízezer név többnyire „kisembereket takar”.
+4 hasonló
A bukott kormánypárt a Tiszát kritizálta.
+4 hasonló
A Tarr Zoltán miniszternek címzett levélben egyeztetést is sürgetnek.
+4 hasonló
A Telex cikke alá kommentelt a miniszterelnök. Az ideinél 63 milliárd forinttal kevesebbet fordít a 2027-es költségvetésben a kormány a közmédiára, és nulla forintot propagandára – ezt már egy önálló posztban emelte ki.
+7 hasonló
Az embereknek joga van megismerni egyes döntések hátterét, és azt, mivel foglalkozott az akkori kormány az Alaptörvény elfogadásának évében – írja a Miniszterelnökség.
A november elejei félidős választáson dől el, melyik párt irányítja majd a Kongresszust Trump elnöki ciklusának hátralévő részében.
+4 hasonló
Erről Havasi Bertalan nyilatkozott.
Hegedűs Zsolt táncos képet posztolt, Vitézy Dávid a budapesti gyorsról írt.
+5 hasonló
Úgy érzi, bocsánatkéréssel tartozik a nemzetnek.
+4 hasonló
Arra biztatják a szülőket, írásos nyilatkozatban tiltsák meg, hogy gyermekeik számára LMBTQ-szervezetek képviselői tartsanak foglalkozást.
+4 hasonló
Jánosi Katalin a HVG-nek beszélt arról, hogy nem kapott meghívást a megemlékezésekre. Később azért befutott a meghívó.
+4 hasonló
Göncz Árpádot is idézte a főpolgármester.
+4 hasonló
A cégnek továbbra sincs működő honlapja vagy nyilvánosan elérhető telefonszáma.
+4 hasonló
A párt szerint a miniszterelnök össze-vissza beszélt arról, hogy kik jönnek október 23-án.
+4 hasonló