A Tudományos és Technológiai Minisztérium által korábban tett 4 feljelentésről van szó.
+4 hasonló
Az amerikai elnök ki is tiltaná az újságírókat.
+4 hasonló
Tudom, hogy voltak, akik többet vártak, de a mostani gazdasági helyzetben a 15 százalék egy óriási erőfeszítés az ország részéről – mondta a belügyminiszter a rendvédelmi dolgozóktól érkező kritikákra utalva.
+4 hasonló
A miniszterelnök elmondása szerint az teszi lehetővé a korábbi vállalásaik teljesítését – a családi pótlék duplázását, a béremeléseket, a szja-csökkentését –, hogy az állam önmagán spórol.
+4 hasonló
Kármán András ezt a 2027-es költségvetés bemutatásakor jelentette ki.
+4 hasonló
A miniszterelnök is beszédet mond majd a Kossuth téren.
+4 hasonló
Jövőre 1165 milliárdba fog kerülni.
+4 hasonló
Az esetek többségében a csapatszállító géppel utazott, ráadásul gyakran közeli célállomásokra.
+4 hasonló
A történtek miatt bírósághoz szeretnének fordulni.
+3 hasonló
A politikai elemző szerint nagyon nem mindegy, hogyan történik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala.
+3 hasonló
475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán indítottak nyomozást.
+3 hasonló
Magyar Hang
A parlament elfogadta az új közmédia alapító okiratát is.
+4 hasonló
A miniszter azt mondta, fel sem merült a lemondása.
Egy hetet töltöttek távol az országtól.
+3 hasonló
„Ez nagyon bonyolult kérdés. Egyrészt ott kellene lenniük a tárgyalóasztalnál. De miért lenne ott most rájuk szükség, ilyen hozzáállással? Ez haszontalan. Ezért nincsenek ott jelenleg.”
+3 hasonló
Bóka János szerint a Tisza költségvetése az átverés költségvetése, ami megfojtja a magyar gazdaságot.
A kiskunhalasi büntetés-végrehajtási intézetbe került, feltehetőleg rosszabb körülmények közé – mondta ügyvédje.
+3 hasonló
Most éppen tűzszünet van a városban.
+3 hasonló
A két érintett terület egyike az energetika volt.
Az ellenzéki pártok a Tisza-kormány intézkedéseit bírálták.