Tanács Zoltán szerint eddig nem találtak kibertámadásra utaló jeleket.
+2 hasonló
Szakemberek meghallgatásával folytatódott a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság munkája.
+2 hasonló
Kapitány István ismertette azokat.
+2 hasonló
A magyar ellenzék egyetlen képviselője sem vesz részt az 1956-os forradalom parlamenti emlékülésén.
+2 hasonló
Ezúttal közel 30 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és egy budapesti tanintézmény érintett.
+2 hasonló
Az ukrajnai rendezésről, valamint az orosz-amerikai együttműködésről tárgyalnak,
+2 hasonló
Egy japán küldetésről van szó, a vezetője szerint a bolygó két holdja, a Phobos és a Deimos „a Naprendszer legfontosabb, eddig nem megmászott hegycsúcsai”.
+2 hasonló
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban.
+2 hasonló
Orbán Párizsban, irány az ENSZ? Vucic bukott. Matolcsy rács mögött – ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett Albert Enikő beszélget.
A ciklus végéig 120 ezer lakás és ház energetikai felújítását tervezik.
+3 hasonló
A felújítási programban állami támogatás is igényelhető, de nem mindenre.
Válás esetén két év kamatmentes részletfizetést lehet kérni.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a volt jegybankelnök fia külföldön tartózkodik.
+2 hasonló
Míg a Fidesznél szinte semmi esélye nem volt annak, hogy a frakcióban ellensúly képződjön, több olyan képviselője is van a Tiszának, aki képesnek látszik meghaladni a mameluk-modellt – írta az elemző.
+1 hasonló
Az Oroszország-szakértő a Tisza és Moszkva viszonyáról, az egykori Szovjetunióban esetleg meglévő ügynökaktákról, az ukrán háborúról és az amerikai félidős választások hatásáról. Interjú!
Az ügynökök jelentős részét az erőszak változatos formáinak alkalmazásával bírták rá az együttműködésre, Lezsák Sándor önszántából segédkezett az ország tönkretételében.
+1 hasonló
Interjú Sz. Bíró Zoltánnal, Dull Szabolccsal. Ünnepre készül Boldog István faluja, sokkoló haláleset a Bajcsy-Zsilinszky kórházban. Keresse a friss Magyar Hangot, ezúttal Időgép történelmi mellékletünkkel!
„Egy rossz lépés, egy rossz cselekedet, és gyakorlatilag az egész levélben történő szavazást meg tudják kérdőjelezni, és meg tudják támadni” – hangzik el a felvételen.
+1 hasonló
A momentumosoknak van jövője a politikában, de a Momentumnak pártként már nincs – erről is beszélt a politikus lapunknak adott interjújában.
+2 hasonló
„Az emberek kollektív hibáztatása származásuk alapján ellentétes azokkal az értékekkel, amelyekre az Európai Unió épült” – írta az X-en Grindeanu.
+1 hasonló