Nagy kérdés, Orbán Viktor ott lesz-e személyesen, vagy legutóbbi, polgárháborús előkészületként is értékelhető beszéde újraértelmezésén dolgozik?
Parázs hangulatúra sikeredett a lakossági tájékoztatás, a tornyosnémetiek kétkedve fogadták a nagyszabású építkezés beruházójának ígéreteit.
Az influenszer szerint a „Matolcsy klán” a magyar történelem második legkárosabb bűnszövetkezete, közvetlenül az „Orbán klán után”.
A döntő elemeiben neoliberális, a rászorultsági elvet következetesen háttérbe szorító orbáni adó- és társadalompolitika – végre! – a szolidaritás irányába mozdul el.
Csőszi Attila a volt jegybankelnököt akkor is meg szeretné hallgatni, ha már le van tartóztatva.
Sikerült-e csökkenteni az amerikai gazdaság Kínától való függetlenségét? Sorozatunk harmadik része.
Ha a volt jegybankelnök, Orbán Viktor jobbkeze őrizetben, akkor bizony hamarosan nyílhat a többi személyi akta is, mindjárt itt az elején az Ádám gyereké, aztán a haveri köré, aztán ki tudja, hol áll meg.
A KIC 2852961 jelű égitest a Kepler űrtávcső megfigyelési területén észlelt legnagyobb energiájú csillagkitöréseket produkálja.
Az a régi balatoni világ már nem létezik. A volt szakszervezeti és vállalati üdülőket privatizálták, ennek nyomán sokak számára elérhetetlenné vált a tóparti nyaralás. A vízpart egy része extra nyereségre törekvő oligarchák kezébe került.
Milyen ember volt a közmédia rettegett csatornaigazgatója, Németh Zsolt „Pitbull”? Miért maradtak a munkatársak a közmédiánál, ha pontosan látták, mi zajlik ott? Nézze meg legújabb műsorunkat a korábbi felelős szerkesztővel!
Harminc intézményt kellett ellenőrizni egy levél miatt.
A demokraták földcsuszamlásszerű győzelmét várják a közvéleménykutatók.
A közlemény szerint a nyomozó ügyészek az úgynevezett „MNB ügy” egyik szálát érintően intézkedtek.
Szűcs Tamás, a közmédia korábbi felelős szerkesztője a Kultúrtáj vendége!
Néhány nap alatt több mint 150 milliós kárt okozott, mégsem tartóztatták le a fiatal férfit.
Az FPV-drónoktól nem félek annyira, mert nyomon lehet követni őket – mondja a városban élő nő, akinek házába bomba csapódott.
Van olyan tiszás képviselő, aki szerint a MOB és a főváros máris komoly késésben van, ha tényleg olimpiát akar rendezni.
Ha a fideszesek szerint az új kormány bosszúhadjáratot folytat, akkor ezzel azt is állítják, hogy az előző másfél évtizedben bizony voltak olyan sérelmek és méltatlanságok, amelyekért most némelyek elégtételt akarhatnak venni.
Az ózdi rendőrök elfogták.
Vajon szavazhat-e a Fideszre és a KDNP-re az, aki római katolikusnak vallja önmagát?