A Dunától délre kb. 55 euróval nagyobb az átlagfizetés, mint nálunk, a bolgárok rövidesen a minimálbér terén is megelőznek bennünket.
A Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok keretében idén Zsisku János-szórványdíjjal ismerték el Kovács Zoltán belényesi újságíró, helytörténész, fotográfus és archívummentő évtizedes munkásságát.
A Pro Infrastruktúra Egyesület becslései szerint december 15-e körül nyithatják meg a forgalom előtt az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakaszát.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves férfit Vâlcea megyében, miután ittas állapotban brutálisan bántalmazta a feleségét és az asszony védelmére kelő fiát, majd a helyszínre érkező rendőrökre is lapáttal támadt.
A zenekar a törcsvári kastélyban forgatott kisfilmet, amelyben humort sem nélkülözve állítottak párhuzamot a saját és a vámpír éjszakai életmódja között.
Veszélyezteti a túrázók tájékozódását és a hegyi biztonságot a turisztikai jelzőtáblák illegális elfedése.
A vállalkozóval a hazatérésről, a pálinkafőzés tudományáról, a ritka gyümölcsökről és a vállalkozás nehézségeiről beszélgettünk.
Büntetőeljárás indult egy 35 éves konstancai férfi ellen, aki rátámadt a rendőrökre, és megütötte az egyik egyenruhást.
Dominic Fritz szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) célja a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nélküli kormányzás.
Súlyos koponyasérüléssel szállították kórházba az egyéves kisgyermeket, akit hároméves rokona fejen szúrt egy konyhakéssel. A penge a homlokcsontok közé ékelődve az agyszövetig hatolt.
Páciensként valószínűleg mindannyiunknak van már legalább egy negatív tapasztalatunk az állami ellátásból és ennek ellentéte a magánszférából. A megkérdezett szakértők viszont megosztottak a kiváltó okokat illetően.
Elrajtolt a Száraz November, az egy hónapos kihívás, amely során a résztvevők vállalják, hogy 30 napon keresztül egyetlen csepp alkoholt sem fogyasztanak.
Végül Kristóf Rebeka, Oláh Vivien és Fábri Márk mellett tette le a voksát. Így a csapatában két erdélyi lány került be.
Nagy Gizella marosvásárhelyi mentálhigiénés segítővel, gyászcsoport-vezetővel arról beszélgettünk, hogyan válhatnak átjárhatóvá a veszteség áthatolhatatlan falai, és hogyan állhatunk igazán támogatóan a gyászoló mellett.
Megkerült a Szilágy megyéből csütörtökön eltűnt három testvér közül kettő: a 11 éves fiút és 12 éves húgát szombat este, október 31-én 18:25 körül az apjuk társaságában azonosították.
A jövő nem egyetlen jó döntésen, hanem a rugalmas szerkezetváltáson, a tudatos vízgazdálkodáson, a szigorú költségellenőrzésen és a digitális átálláson múlik.
Átadta az idei Pro Urbe-díjakat Marosvásárhely önkormányzata.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében azonnali hatállyal vissza kell venni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezendő világbajnokságokra.
Sebészeti beavatkozásra van szükség a sérült ellátásához.
A jelenség hátteréről, a generációs különbségekről, az online tér veszélyeiről és a lehetséges kiutakról Veres Valér szociológussal, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk.