A válaszadók 41 százaléka gondolja úgy, hogy a Luca Niculescu vezette kormány legfőbb prioritása az árak és a megélhetési költségek csökkentése kell hogy legyen.
A volt elnökjelölt november 27-éig marad előzetes letartóztatásban.
A DIICOT és a SRI hétfőn közölte, hogy bizonyítékokat gyűjtöttek három külföldi állampolgár ellen.
+4 hasonló
Lezárult a Vucic-korszak Szerbiában, az Egyetemista Lista – Az egyetemisták győznek elnevezésű lista lett a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választások győztese.
+4 hasonló
Független, pártonkívüli jelöltként indulók szerezték meg a legtöbb posztot az összevontan megrendezett megyei és helyhatósági választásokon - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által vasárnap közzétett végeredményekből.
+4 hasonló
A hajó súlyos károkat szenvedett és felborult, így az elsüllyedés fenyegeti Románia felségvizein kívül.
+4 hasonló
A résztvevőknek minél hihetőbb, ötletesebb és szórakoztatóbb történeteket kell előadniuk, a győztes pedig az lesz, akinek a kitalált története a leginkább meggyőzi a zsűrit.
+4 hasonló
A képviselőnek a legfelsőbb bíróság előtt kell felelnie a gyűlöletre, erőszakra vagy diszkriminációra való uszítás bűncselekményének vádjával.
+4 hasonló
A román külügyminisztérium bekérette kedden Oroszország bukaresti nagykövetét az oroszok által koordinált brassói szabotázsakció miatt.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisfiút vasárnap Temesváron, miután az egyik helyi temetőben egy síremlék kidőlt és rázuhant.
+3 hasonló
A következő héten másodpercenként 1800 köbméterre nőhet a Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál, de továbbra is jóval elmarad a novemberi, másodpercenként 4700 köbméteres sokéves átlagtól.
+3 hasonló
Lehetséges drónbehatolás miatt RO-Alert-üzenetben figyelmeztették szombaton több megye lakosságát.
+3 hasonló
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt lezárták valamennyi magashegyi turistautat Prahova megyében – jelentette be szombaton a Salvamont.
+3 hasonló
Az időjárási körülmények miatt lezárták a 67C jelzésű országút Rânca és Obârșia Lotrului közötti szakaszát.
+3 hasonló
A három gyermek csütörtökön ment el az Oláhbaksa (Bocșa) községhez tartozó Szilágyballa faluból.
+3 hasonló
A megélhetési problémák miatt október 17-én és 24-én százezrek tüntettek a francia nagyvárosokban, és a hatóságok szombaton is jelentős tömegre számítanak.
+3 hasonló
Marian Neacșu megtartotta első találkozóját a minisztérium hatáskörébe tartozó intézmények reprezentatív szakszervezeteinek és szakmai szervezeteinek vezetőivel.
Lemondott Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöki tisztségéről. A francia politikus, közgazdász és ügyvéd az X-en jelentette be csütörtökön.
+3 hasonló
A tervek szerint novemberben újabb költségvetés-kiigazításra kerül sor, addig pénzügyminiszti beszámoló is lesz.
Újabb 30 nappal meghosszabbították a cernavodăi atomerőmű működésével kapcsolatos veszélyhelyzetet,
+3 hasonló