A városháza helyi szabályzatot készít a helyzet rendezésére, amelyről elfogadása előtt a lakók, a lakótársulások és a szakemberek véleményét is kikérik.
Röviddel a frontvonalon életbe léptetett helyi fegyverszünet lejárta után jeleztek kibertámdást.
Várostörténeti tanulmánykötetet mutatnak be, és több előadást is meghallgathatnak az érdeklődők szombaton.
Közel negyedével kevesebb használt autót írattak forgalomba októberben, mint egy évvel korábban.
Az ANM rossz időre figyelmeztető előrejelzést is kiadott, amely szerda estig lesz érvényben.
Az európai ügyek egy részében már ítélet született, másutt a feltételezett szervezőkig sem jutott el az igazságszolgáltatás.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karát képviselő magyar tagozatos diákcsapat tagjai kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a mexikói nemzetközi esettanulmány-versenyen.
Idén 3,3 százalékkal csökken a vásárlóerő, mivel az árak gyorsabban emelkednek, mint arra a szakértők korábban számítottak.
A miniszter szerint a vizsgának „egy négy éven át zajló komplex folyamatot” kellene tükröznie.
Az utóbbi hetekben a vízerőművek próbálták meg ellensúlyozni a cernavodai leállítása miatti kiesést.
Egy kutyaharapás, az állat által előidézett esés vagy akár egy megrongált tárgy miatt is kártérítést lehet követelni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktori iskolája által szervezett rendezvényen a színház múltja és jelene mellett a mesterséges intelligencia színpadi szerepe is szóba kerül.
Az iskolák havonta, minden hónap 20-án fizetik ki az ösztöndíjakat az előző hónapra.
Mind a négy erdélyi csapat jégre lépett a jégkorong Erste Liga legutóbbi, vasárnapi játéknapján.
A Dunától délre kb. 55 euróval nagyobb az átlagfizetés, mint nálunk, a bolgárok rövidesen a minimálbér terén is megelőznek bennünket.
Donald Tusk kormánya a jogállamiság helyreállításáról beszél, a jobboldali ellenzék viszont az alkotmányos rend megsértésével vádolja a kabinetet.
A Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok keretében idén Zsisku János-szórványdíjjal ismerték el Kovács Zoltán belényesi újságíró, helytörténész, fotográfus és archívummentő évtizedes munkásságát.
A Pro Infrastruktúra Egyesület becslései szerint december 15-e körül nyithatják meg a forgalom előtt az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakaszát.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves férfit Vâlcea megyében, miután ittas állapotban brutálisan bántalmazta a feleségét és az asszony védelmére kelő fiát, majd a helyszínre érkező rendőrökre is lapáttal támadt.
A zenekar a törcsvári kastélyban forgatott kisfilmet, amelyben humort sem nélkülözve állítottak párhuzamot a saját és a vámpír éjszakai életmódja között.