Az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
+4 hasonló
A válaszadók 41 százaléka gondolja úgy, hogy a Luca Niculescu vezette kormány legfőbb prioritása az árak és a megélhetési költségek csökkentése kell hogy legyen.
A volt elnökjelölt november 27-éig marad előzetes letartóztatásban.
A DIICOT és a SRI hétfőn közölte, hogy bizonyítékokat gyűjtöttek három külföldi állampolgár ellen.
+4 hasonló
Lezárult a Vucic-korszak Szerbiában, az Egyetemista Lista – Az egyetemisták győznek elnevezésű lista lett a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választások győztese.
+4 hasonló
Független, pártonkívüli jelöltként indulók szerezték meg a legtöbb posztot az összevontan megrendezett megyei és helyhatósági választásokon - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által vasárnap közzétett végeredményekből.
+4 hasonló
A hajó súlyos károkat szenvedett és felborult, így az elsüllyedés fenyegeti Románia felségvizein kívül.
+4 hasonló
A résztvevőknek minél hihetőbb, ötletesebb és szórakoztatóbb történeteket kell előadniuk, a győztes pedig az lesz, akinek a kitalált története a leginkább meggyőzi a zsűrit.
+4 hasonló
A képviselőnek a legfelsőbb bíróság előtt kell felelnie a gyűlöletre, erőszakra vagy diszkriminációra való uszítás bűncselekményének vádjával.
+4 hasonló
A román külügyminisztérium bekérette kedden Oroszország bukaresti nagykövetét az oroszok által koordinált brassói szabotázsakció miatt.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kijelentette: a nyugdíjak indexálása olyan törvényi kötelezettség, amelyet nem lehet tovább halogatni, és azt a 2025-ös infláció mértékét követve, már január 1-jétől végre kell hajtani.
+3 hasonló
Tesztüzemre indul Budapesten az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal működő autóbusz, adta hírül az MTI.
+3 hasonló
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisfiút vasárnap Temesváron, miután az egyik helyi temetőben egy síremlék kidőlt és rázuhant.
+3 hasonló
A következő héten másodpercenként 1800 köbméterre nőhet a Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál, de továbbra is jóval elmarad a novemberi, másodpercenként 4700 köbméteres sokéves átlagtól.
+3 hasonló
Az elhunyt szeretteinkkel való találkozás reményéről, az értük mondott ima és emlékük őrzésének fontosságáról beszélt halottak napján Erdő Péter bíboros.
+3 hasonló
Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
+3 hasonló
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt lezárták valamennyi magashegyi turistautat Prahova megyében – jelentette be szombaton a Salvamont.
+3 hasonló
Az időjárási körülmények miatt lezárták a 67C jelzésű országút Rânca és Obârșia Lotrului közötti szakaszát.
+3 hasonló
A három gyermek csütörtökön ment el az Oláhbaksa (Bocșa) községhez tartozó Szilágyballa faluból.
December 1-jétől megszűnik a kiragasztható autópálya-matricák árusítása Ausztriában, az autósok kizárólag digitálisan rendezhetik az útdíjfizetést.