A három gyermek csütörtökön ment el az Oláhbaksa (Bocșa) községhez tartozó Szilágyballa faluból.
December 1-jétől megszűnik a kiragasztható autópálya-matricák árusítása Ausztriában, az autósok kizárólag digitálisan rendezhetik az útdíjfizetést.
Marian Neacșu megtartotta első találkozóját a minisztérium hatáskörébe tartozó intézmények reprezentatív szakszervezeteinek és szakmai szervezeteinek vezetőivel.
Lemondott Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöki tisztségéről. A francia politikus, közgazdász és ügyvéd az X-en jelentette be csütörtökön.
+3 hasonló
A tervek szerint novemberben újabb költségvetés-kiigazításra kerül sor, addig pénzügyminiszti beszámoló is lesz.
Újabb 30 nappal meghosszabbították a cernavodăi atomerőmű működésével kapcsolatos veszélyhelyzetet,
+3 hasonló
Mintegy 180 millió lej értékű, vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozott országos programot készít elő az egészségügyi minisztérium.
November elején újraindulhat a cernavodăi atomerőmű két leállított reaktorának egyike, ami enyhítheti a román energiarendszerre nehezedő nyomást.
Súlyos baleset történt Maros megyében. Négy személy került kórházba.
+2 hasonló
Országszerte pörögtek tegnap a szélturbinák, mégsem tudtunk elegendő villanyáramot termelni.
+2 hasonló
Négyen sérültek meg a súlyos közúti balesetben, amely hétfő este történt Petrozsényban, a DN66-os jelzésű főúton, a Zsil-völgyi Aninoasa és Vulkán felé vezető kereszteződésnél.
+2 hasonló
Az időközi választások előtt a demokrata jelöltek vezetik a felméréseket több, stabilan konzervatív államban.
+2 hasonló
Környezetvédelmi bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak Maros megyében több személyt, akik illegális autóbontót működtettek és alkatrésszel kereskedtek.
+2 hasonló
Európa-szerte szupermarketek tucatjai számoltak be arról, hogy éjszaka megemelkedett hűtő- és fagyasztóberendezéseik hőmérséklete.
+2 hasonló
Az egészségügyi miniszter arra kérte a betegeket és hozzátartozóikat, hogy Facebook hozzászólásokban osszanak meg fényképeket a kórházakban felszolgált ételekről, és nevezzék meg az egészségügyi intézményt is.
+2 hasonló
A Mikulás maga is ellátogat a Főtérre, hogy találkozzon a kicsikkel.
+2 hasonló
Magyarázkodni kell Sorin Grindeanunak miután hétvégén fényűző keresztelőt tartottak.
+2 hasonló
A válaszadók 96 százaléka naponta használja a közösségi oldalakat, átlagosan több mint 100 percig, míg a 14-17 évesek csaknem három órát töltenek ezeken a felületeken.
+2 hasonló
Röviddel a frontvonalon életbe léptetett helyi fegyverszünet lejárta után jeleztek kibertámdást.
+2 hasonló
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében.
+2 hasonló