Nem elég a 2024-ben kifizetett 55 ezer dollár büntetőjogi bírság, az okozott kárt is meg kell térítenie Alina Apostolnak ahhoz, hogy hazahozhassák Romániába a kínai börtönből – derült ki az igazságügyi minisztérium közleményéből.
Tárcaközi munkacsoport révén tenné gördülékenyebbé a határátkelést a román kormány. Ennek létrehozásáról memorandumot fogadott el csütörtöki ülésén – írja az MTI a kormány közleménye alapján.
Két zilahi önkormányzati vállalat egyesüléséről döntött a helyi tanács: a Citadin Salubrizare által végzett köztisztasági munkákat és a közvilágítás működtetését a továbbiakban a zilahi Citadin látja el.
Siegfried Mureșan nemzeti liberális párti (PNL) európai parlamenti képviselő csütörtökön azzal vádolta a jelenlegi kormány minisztereit, hogy nem képesek megfelelően tárgyalni az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási terv (PNRR) lezárásáról. Dragoș Pîslaru európai beruházásokért és projektekért felelős volt miniszter pedig felszólította a szociáldemokratákat, hogy a korábbi kormány hibáztatása helyett inkább dolgozzanak.
A rendőrök közel 50 köbméter faanyagot foglaltak le, és több mint 21 ezer lej értékben szabtak ki bírságokat.
Új szociális étterem és népkonyha kezdte meg működését ezen a héten Székelyudvarhelyen, ahol hátrányos helyzetű emberek, diákok és a nagyközönség is étkezhet
72,4 milliárd euróval többet kaptunk annál, amennyivel hozzájárultunk az Európai Unió költségvetéséhez.
13,5 százalékkal kevesebb esetet jelentettek, mint az előző héten.
Ismét lehetséges célpontként emlegeti Romániát az iráni sajtó, miután az Egyesült Államokkal tárgyalt békekötés várat magára.
Egy héttel ezelőtt a kritikus helyhiány miatt előfordult, hogy két kis beteg feküdt egy ágyban.
„Az eddig ismertetett megoldások társadalmi igazságosság szempontjából, gyerekek leterheltsége szempontjából csak rosszabbak annál, amit eltöröltek” – véli Szabó Ödön képviselő.
Bár a következő napokban több lesz a napsütés, az éjszakák egyre hidegebbé válnak, és az ország egyre több régiójában várható fagy.
A nyomozók szerint, amikor a takaró lángra kapott, valószínűleg a sűrű füst miatt már nem tudott reagálni az idős nő, hogy kimeneküljön.
A román lakosság többsége úgy véli, hogy a Luca Niculescu vezette kormány megalakulása pozitív lépés, amely véget vet a politikai válságnak.
Több ízben kérte szabadlábra helyezését, amit a törvényszéken jóvá is hagytak, azonban a bukaresti ítélőtábla mindannyiszor megváltoztatta a döntést.
Szerda éjszaka Csíkszereda belvárosában kóborolt egy medve, amelyet a hatóságoknak végül a Hajnal utca közelében sikerült visszaterelniük a mezőre.
Egy nő életét vesztette, négyen pedig megsérültek abban a súlyos közúti balesetben, amely csütörtökön történt a Suceava megyei Volovăț településen, ahol két személygépkocsi ütközött össze.
11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában az év első kilenc hónapjában – közölt csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az elrabolt, Hollandiából érkező csomagokban összesen közel nyolc és fél kilogramm drog volt elrejtve.
A kis jövedelmű nyugdíjasok ráadásul a szolidaritási csomag második részletét is megkapják, amelyet decemberben folyósítanak.