Két jogi személy és négy magánszemély ellen emelt vádat szerdán a bukaresti ügyészség a tavaly történt rahovai tragédia miatt.
Csaknem négy éven át nem vallotta be bevételeit egy építőipari vállalkozás a Kovászna megyei ügyészség szerint.
Meddig lehet egyáltalán megvédeni Romániát anélkül, hogy Románia maga is a NATO területén kívülre kényszerülne biztonságot exportálni?
Hargita megyében 145 iskolai épület vagy oktatási intézményi egység esetében merültek fel problémák a szükséges engedélyek beszerzésével kapcsolatban.
Előzetes letartóztatásba helyezték a Gyulafehérvári Tömegközlekedési Vállalat egyik autóbusz-vezetőjét, aki a gyanú szerint egy gyermekotthonban élő kiskorú lánytól kért pornográf felvételeket, és pénzt ígért neki szexuális kapcsolatért cserébe.
A múlt hét végi árcsökkenést követően szerdán ismét olcsóbbá vált a benzin, a gázolaj ára viszont hosszabb idő után újra emelkedett.
A Jupiter-akció keretén belül tartottak házkutatást szerda reggel Iulian Demeter otthonában.
Az amerikai félidős választások „a vég kezdetét" jelentik Donald Trump amerikai elnök számára – írta a demokraták nagyarányú győzelmének várható következményeiről összeállított szerdai helyzetértékelésében a Financial Times.
Nyugat-Európától fényévekre vagyunk, de Lengyelország és Magyarország is sokkal jobban áll nálunk.
Jupiter hadművelet zajlik illegális autóbontás és alkatrész-kereskedelem gyanúja miatt.
Mark Carney miniszterelnök azt is kijelentette: amíg tart az ukrajnai háború, az orosz és fehérorosz sportolók nem képviselhetik országaikat Kanadában, ott ahol decemberben U20-as világbajnokságot rendeznek.
Globális ausztrál turisztikai cég, a WebBeds vásárolt fel egy román idegenforgalmi szolgáltatót, a Tale Travelt - írta a profit.ro.
A Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szerdán öt házkutatást hajtottak végre több megyében és Bukarestben egy olyan büntetőügyben, amely fasiszta, legionárius, rasszista és xenofób szimbólumok, üzenetek, valamint antiszemita eszmék nyilvános terjesztésével kapcsolatos.
Mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő magyarországi állambiztonsági szolgálatok által beszervezett személy neve és adatai váltak hozzáférhetővé.
250 dolgozót bocsát el egy erdélyi nagyvállalat, a RAAL – írja a profit.ro.
Egy körülbelül ötéves hím medvét lőttek ki hétfő este Csíkszeredában, a csíksomlyói városrészben, miután betört egy udvarra.
Az ukrán miniszterelnök hangsúlyozta, hogy készek a párbeszédre az európai gazdák érdekeinek védelméről, de az esetleges korlátozások csak átmenetiek lehetnek.
Három gépkocsi ütközött össze szerda reggel a DN1-es jelzésű főúton, a szászfenesi Metro áruház közelében, a Szászfenes–Kolozsvár útvonalon.
Európában az egy főre jutó vásárlóerő átlagértéke 21.153 euróra nő 2026-ban, miközben Románia a 11.283 eurós értékkel az európai ranglista 31. helyéről a 32. helyre csúszott vissza.
A szerdai döntés pontot tett az AUR által benyújtott kezdeményezés végére.