Az ország nagy részén esőre, a hegyekben havazásra és erős szélre kell számítani a következő napokban – figyelmeztetett szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely több megyére narancssárga és sárga jelzésű riasztást is kiadott.
Fegyelmi büntetést szabott ki csütörtökön a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
+1 hasonló
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
+1 hasonló
Eredményeit ugyan nem törölték, de két évre eltiltották Ana Maria Bărbosut, amiért megsértette a doppingszabályokat.
+1 hasonló
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait - jelentette ki csütörtökön Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
+1 hasonló
A DNSC tájékoztatása szerint az üzenetekben arra hivatkoznak, hogy a Netflix-előfizetés díjának levonása sikertelen volt.
+1 hasonló
Turisztikai stratégiát mutatott be az Európai Bizottság, célja az ágazat versenyképességének, fenntarthatóságának és ellenálló képességének növelése, valamint az, hogy Európát a világ vezető turisztikai célpontjává tegye.
Az iskolai erőszak és a zaklatás megelőzését célzó tevékenységeket gyűjtöttek egybe a World Vision Románia Alapítvány csütörtökön bemutatott Az iskola, ahol jól érezzük magunkat című útmutatójába.
+1 hasonló
Csütörtöktől átfogó vizsgálatot indított a minisztérium ellenőrző testületén keresztül, jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
+1 hasonló
A madéfalvi Szent Anna-kápolna is versenyben van a 2026-os Média Építészeti Díja épület kategóriájának közönségszavazásán.
+1 hasonló
A Sanitas lényegesnek tartja olyan mechanizmusok bevezetését 2027-re, melyek növelik az egészségügyi dolgozók jövedelmét, valamint a kifizetetlen bérjuttatások pótlását.
+1 hasonló
Turisztikai stratégiát mutatott be az Európai Bizottság, célja az ágazat versenyképességének, fenntarthatóságának és ellenálló képességének növelése, valamint az, hogy Európát a világ vezető turisztikai célpontjává tegye.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén, a fennmaradó 3,4 milliárd euró folyósítását pedig felfüggesztheti az Európai Bizottság (EB) - jelentette ki szerdán Alexandru-Mihai Ghigiu európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter
+1 hasonló
Nicuşor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról és a fenyegetések elhárításához szükséges közös transzatlanti fellépésről tárgyalt.
+1 hasonló
Három kiemelt intézkedést jelentett be szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a ritka betegséggel élők orvosi ellátásának javítása érdekében.
+1 hasonló
A jogszabályjavaslat a kiégés meghatározását, korai felismerését és megelőzését szabályozta volna, de több hiányosságot is kifogásoltak a képviselők.
+1 hasonló
Jupiter hadművelet zajlik illegális autóbontás és alkatrész-kereskedelem gyanúja miatt.
+1 hasonló
Mark Carney miniszterelnök azt is kijelentette: amíg tart az ukrajnai háború, az orosz és fehérorosz sportolók nem képviselhetik országaikat Kanadában, ott ahol decemberben U20-as világbajnokságot rendeznek.
+1 hasonló
250 dolgozót bocsát el egy erdélyi nagyvállalat, a RAAL – írja a profit.ro.
+1 hasonló
Európában az egy főre jutó vásárlóerő átlagértéke 21.153 euróra nő 2026-ban, miközben Románia a 11.283 eurós értékkel az európai ranglista 31. helyéről a 32. helyre csúszott vissza.
+1 hasonló