Továbbra is tiltakoznak a középiskolások és az egyetemisták az oktatás alulfinanszírozottsága miatt. A diákok csütörtökön csatlakoznak a megélhetési költségek növekedése miatt meghirdetett országos sztrájkhoz
+2 hasonló
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
+2 hasonló
A demokraták olyan államokban arattak győzelmet, amelyeket régóta elérhetetlennek tartottak számára.
+2 hasonló
Luca Niculescu miniszterelnök bejelentette, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
+2 hasonló
Választói adatok átadásáról és politikai szempontú megkülönböztetésről számolt be kedden a Szabad Magyar Szó a vajdasági levélszavazást előkészítő aktivistaértekezletről kiszivárgott hangfelvétel alapján.
+2 hasonló
A fenyegetésekért egyetlen személy vagy szervezet sem vállalta a felelősséget, és a hivatalos szervek sem neveztek meg lehetséges elkövetőket.
+2 hasonló
Amit elmondtak, a szakembereket is megdöbbentette. A gyerekek arról számoltak be, hogy szexuális kapcsolatra kényszerítették őket mind a szüleikkel, mind egymás között.
+2 hasonló
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 4652 lejes bruttó minimálbért javasol a 2027-es évre a jelenlegi 4325 lejjel szemben.
+2 hasonló
Négy helyszínen tartott házkutatást kedden a Hargita megyei rendőrség egy feltételezett hitelcsalási ügyben.
+2 hasonló
A kitermelt gömbfa mennyiségének 60,3 százalékát lombhullató fafajok, 39,7 százalékát fenyőfélék adták.
+2 hasonló
A hektáronkénti maximális támogatás 333 lej, amely 90-100 százalékos terméskár esetén jár.
+2 hasonló
Országszerte pörögtek tegnap a szélturbinák, mégsem tudtunk elegendő villanyáramot termelni.
+2 hasonló
Trump számára kedvezőtlen döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság a választások előtt.
+4 hasonló
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kijelentette: a nyugdíjak indexálása olyan törvényi kötelezettség, amelyet nem lehet tovább halogatni, és azt a 2025-ös infláció mértékét követve, már január 1-jétől végre kell hajtani.
Környezetvédelmi bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak Maros megyében több személyt, akik illegális autóbontót működtettek és alkatrésszel kereskedtek.
Európa-szerte szupermarketek tucatjai számoltak be arról, hogy éjszaka megemelkedett hűtő- és fagyasztóberendezéseik hőmérséklete.
Ígéri: ügyelni fognak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor, hogy ne legyenek 2027-ben adóemelések.
+2 hasonló
A válaszadók 96 százaléka naponta használja a közösségi oldalakat, átlagosan több mint 100 percig, míg a 14-17 évesek csaknem három órát töltenek ezeken a felületeken.
Száz férfi vehet részt a küldőpapír nélkül igénybe vehető vizsgálatokon a Movember alkalmából meghirdetett programban.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iaşi megyei Ţigănaşi településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban.