Elkészült a projekt teljes tervdokumentációja, és az építkezési engedély kiadásával a megvalósítás is közelebb került.
A Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa november 21-én, szombaton szervezi meg az eseményt a csíkszeredai Hotel Fenyőben.
Riasztást adtak ki kedd este a craiovai hatóságok egy elítélt eltűnése miatt. A 36 éves férfi, akit a pelendavai börtönben tartottak fogva, egynapos eltávozási engedélyt kapott, de nem tért vissza a büntetés-végrehajtási intézetbe.
Akár néhány napon belül újraindíthatják a cernavodai atomerőművet, miután az utóbbi időszak esőzéseinek köszönhetően nőtt a Duna vízhozama.
Világrekordot jelentő 61 146 résztvevő teljesítette vasárnap a New York Marathont, amely ezzel a maratoni versenyek közül elsőként lépte át a 60 ezres határt - közölték az amerikai viadal szervezői.
Nyolc székelyföldi középiskola diákjai mérik össze tudásukat a 42. Tudász műveltségi vetélkedő regionális szakaszán.
Novemberben a betegek anélkül is igénybe vehetnek egészségügyi szolgáltatásokat, hogy azokat az egészségügyi kártyával érvényesíteni kellene.
November 8. és 15. között tartják a 20. Bukaresti Magyar Filmhét jubileumi kiadását, melyen a nemzetközi fesztiválokon díjat nyert kortárs magyar alkotások, dokumentumfilmek, fiatal filmesek munkái és felújított klasszikusok várják a közönséget - tájékoztatta az MTI-t kedden a szervező bukaresti Liszt Intézet.
Nyugat-Európában egyre több ország kezdte ismét szigorúan ellenőrizni saját határait.
Román-magyar szakértői bizottság létrehozását javasolja Románia és Magyarország kormányának a romániai magyar közösségeknek szánt támogatások kapcsán a Román-Magyar Fórum nevű erdélyi civil szervezet, adta hírül az MTI.
A Gulácsi Pétert foglalkoztató Villarreal hazai pályán 6-0-ra kikapott a címvédő Paris Saint-Germaintől kedden, a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában.
Animációs dokumentumfilmben mutatják be a Székely Hadosztály történetét.
A megosztott díjazás szavazategyenlőségen alapul és eseti jellegű. Mindkét színművészt teljes jogú díjazottnak tekintik.
A hosszabbítás azokat érinti, akiknek már kiállították, de még nem töltötték fel a kártyájukat, valamint azokat, akiknek az adategyeztetés során felmerült hibák miatt még nem állították ki a kártyát.
A tervezetet a következőkben a szenátus plénuma is megvitatja.
Egy háromszéki részvénytársaság számláiról több mint 613 ezer eurót utalhattak át olyan céghez, amelyet a vállalat egyik vezetője irányított.
Az új központban egy modern aneszteziológiai és intenzív terápiás (ATI) osztály, valamint 10 műtő kap helyet, amelyek közül kettőt kifejezetten a súlyos égési sérüléseket szenvedett betegek ellátására terveztek.
Töretlen a Fekete Péntek népszerűsége Romániában.
Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon – legalább az első 72 órában –, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint az új rendszer átláthatóbbá teszi a költségvetést, és lehetővé teszi a közkiadások részletesebb elemzését.