Nappal is lehetett látni a több mint nyolcszáz éve felragyogott szupernóvát.
A különbség mindössze 1,8 százalékpont.
Az elégedetlenkedők azokhoz mérjék jussukat, akik semmit sem kaptak, javasolta Magyar Péter.
Gál Kinga szerint a Patrióták Európa-szerte tapasztalható látványos erősödése egyértelmű üzenet: az emberek változást akarnak.
Igazságosságot ígér Kármán András, de a jelek szerint megszorítás lesz belőle.
A Sabah Baku hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett német ellenfelétől a Bajnokok Ligájában. A Fenerbahce pedig 2-2-es döntetlent játszott a Slavia Praha ellen.
Nemcsak a hősöket, a hitvány embereket is felszínre hozta az ötvenhatos szabadságháború.
A miniszterelnök hangzatos tervei nem úgy haladnak, mint amiből bármi is lesz.
A ferencvárosi szurkolók miatt Urbán Flóriánt nem merte a kezdőbe állítani az Üllői úti vb-selejtezőn.
Bírósághoz fordulunk, hogy megtudjuk: hol a pénz.
Hegedűs Zsolt újabb béremelési ígéretére záporoztak a dühös és gúnyos kommentek: a dolgozók végre konkrét számokat szeretnének látni.
Több mint kilencmilliárd forintnyi civil pénz felett rendelkezhet három, Soros-alapítványokhoz köthető szervezet.
A modern eszközökkel felszerelt BYD-k gyanússá váltak a Pentagonnak.
Az elismerés a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Vashegyi György céltudatos zenei misszióját ismeri el.
A hétéves költségvetés vitájában összeköthetik a hitelfelvételt a fejlesztési pénzek utalásával.
Konzerveket, rádiókat és elemlámpákat vásárolnak a vészes időkre.
A Lady in Black című sláger előadói szerencsére nem húzzák le teljesen a rolót.
Nyolc polgármester átgondolatlan tervekkel vádolja a főpolgármestert, Soproni Tamás szerint pedig egymás ellen is kijátszaná a kerületeket.
A politológus szerint jó, hogy nem lett köztársasági elnök a történészből.
A lapunkhoz eljutott új információk alapján egyre több kérdés vetődik fel azzal kapcsolatban, milyen rendszer alapján szűrik a korábbi kormányzati szereplőket.