Az MSZP egykori elnöke hajfestéket és harisnyát is kérne az államtól.
Érdemes kívülről megtanulni!
Egyre több a baráti tűz a kulturális világból a kormány irányába.
Bár a közönség elsősorban komikusként emlékezik rá, Williams drámai szerepeiben is bizonyította sokoldalúságát.
Tavaly a hitelezők 404 ezer alkalommal terelték jogi útra adósaik ügyét, ennyiszer indult eljárás például kiegyenlítetlen rezsiszámlák.
A kibertámadások egybeestek a Melania Trump amerikai first lady által közvetített hatnapos helyi tűzszünet lejártával.
Az Új generáció – Győztesek gálakoncertje című esten olyan muzsikusok mutatkoznak be, akik már pályájuk elején elnyerték a rangos Fischer Annie-ösztöndíjat.
Nem csak a minimálbérek járnak rosszul.
Karol Nawrocki hivatala az ügyészséghez fordul.
Korábban kétezer ember elbocsátásának lehetőségéről szóltak a hírek.
A Vannak vidékek című zenés-irodalmi esten Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és a Kaláka együttes közösen idézi fel a Kossuth-díjas költő életművét.
Újabb ígéretét szegi meg a Magyar Péter vezette kormányzat.
Ebből a cikkből mindent megtudhatsz arról, mi is történik most Lengyelországban.
A KDNP frakcióvezetője szerint Magyar Péterék mindenkit becsaptak a kampányban.
Egyetlen hét alatt megfordult a bolgár elnökválasztás politikai értelmezése.
„Nagyon aggasztó” – közölte a digitális miniszter.
A Tűzfalcsoport szerint a Tudományos és Technológiai Minisztérium egy CEU-hoz kötődő cégnek több mint kétmillió forintot fizetett terembérlésért.
December elsejéig jelentkezhetnek a pályázók a nemzeti hírügynökség vezetői posztjára.
A Bahamákra tartó luxusgép alig egy perc alatt zuhant le tizenegyezer méteres magasságból egy lakónegyed mellé.
Azzal büszkélkedik, hogy négy hónap alatt sikerült elérni, hogy Washingtonban már tudják nevét a biztonsági őrök, akik fegyelmezetten kísérgetik a büfé és a váróterem között.