Prágában cseh-magyar közös kormányülést tartottak. Minden simán ment, amíg nem jött az Orbán Viktorra vonatkozó kérdés.
Csányit az UEFA támogatná Gianni Infantino leváltásában a patinás francia sportlap, a L’Équipe szerint.
Kathleen Kennedy kapta a 2028-as Los Angeles-i olimpia és paralimpia négy nyitó- és záróünnepségének kreatív irányítását.
A Terror Háza Múzeum volt főigazgatója hangsúlyozta, 1956 nem kommunista belügy volt.
Akár több ezer ingatlan sorsa dőlhet el a következő napokban.
Idő előtt távozik az uniós pénzügyek egyik fontos vezetője.
Az első bejelentést a hónap közepén tette Hegedűs Zsolt, azóta semmi nem derült ki a részletekről.
A tette után a szurkolók hangos füttyszóval illették minden labdaérintésénél.
Az ukrajnai háború végéig az Oroszország elleni szankciók vannak érvényben, utána pedig amúgy is kivezetnék az orosz energiát.
Magyar Márton esküdözött, hogy csak kölcsönbe kapta a hetvenmillió forintos járművet.
Ahogy terjed a hír, úgy tartják többen is jó elképzelésnek Orbán Viktor jelölését. Van, ahol szilvapálinkával ünnepelnének.
Ilyen széles és színes politikai spektrumban talán még soha nem volt ekkora egyetértés.
A magas gázárak ugyanúgy érinti a nagyobb vállalatokat is, mint a kicsiket, csakhogy a nagyok jobban el tudják viselni a piaci ármozgásokat.
Újabb ellenzéki kritika érkezett a kormány tervei között szereplő adójóváírásról.
A nem az első ilyen tragédia a választások előtt különösen rosszkor jött a baloldali spanyol kormánynak.
Boldogan posztolt az újabb győztes gólja után, még nem mondott le a magyar válogatottról sem.
Marco Rubio időt szakíthat a magyar külügyminiszterre. De csak akkor, ha ezúttal minden jól megy.
Xavier Pascual is értékelte a Veszprém sikerét, de másnak is lehetett örülni szerdán.
A Chelsea elleni tizenegyespárbaj után kisorsolták a következő forduló párosításait.
Magyar Péter szerint az eddigieknél olcsóbb volt a rendezvény, a részleteket mégsem árulják el.