A nyomozók szerint a beszerzésekhez kapcsolódóan több százmilliós adócsalást követtek el.
+4 hasonló
Hivatalosan nem jelentette be visszavonulását, de szerepléseit jelentősen visszafogta a színész.
+3 hasonló
A Bahamákra tartó luxusgép alig egy perc alatt zuhant le tizenegyezer méteres magasságból egy lakónegyed mellé.
+3 hasonló
Magyar Péter kétszer is felszólal napirend előtt.
+3 hasonló
Jól látható különbséggel erősítette meg helyét a megbízott elnök.
+3 hasonló
Az esztergom-budapesti érsek az elhunyt szeretteink emlékének megőrzését hangsúlyozta mindenszentek és halottak napja alkalmából.
+3 hasonló
Az amerikai elnök szerint a Bolsonaro családdal rendkívül tisztességtelenül bántak a brazil hatóságok, a voksolást pedig egyenesen szégyenteljesnek nevezte.
+3 hasonló
A törvényszék nem talált jogszabálysértést az engedélyezési eljárásban.
Az üzletember azt állítja, hogy nem bujkál a hatóságok elől, és kész részt venni az ellene indított büntetőeljárásban.
+3 hasonló
Az NB I-ben éllovas felcsúti futballklub úgy véli, sportszerűtlen módon hallgat el tényeket a szerdán nyilvánosságra hozott tao-térkép.
+3 hasonló
A balesetek megnövekedett száma indokolta a módosítások bevezetését.
+3 hasonló
A Honvéd után további két NB I-es csapat esett ki, búcsúzott a Diósgyőr is.
Egyikük Indonéziában bujkálhat.
Allah akbar, kiabálta a feltehetően kiskorú elkövető.
A Ferencváros régi-új elnöke harcra kész, és szerinte az Alkotmánybíróságig is eljuthat a Lex Kubatov ügye.
Andoni Iraola nehéz helyzetben van csapata Chelsea elleni rangadója előtt: Wirtz és Szoboszlai miatt is aggódhatnak.
+3 hasonló
Az éllovas veresége után a Ferencváros az első hazai győzelméért küzdött az NB I-ben.
+3 hasonló
A helyreállítás tegnap este kezdődött, és reggelre már elegendő sebesség volt a kapcsolat használatához.
+3 hasonló
Száraz Istvánnak több mint két éve nem volt befolyása a cégre.
+3 hasonló
A francia hatóságok nagyszabású biztonsági intézkedéseket rendeltek el a Nemzeti Tömörülés párt kongresszusa előtt Orléans-ban.
+3 hasonló