Mozgalmas reggelre ébredt az ország. A rádió gombját csavargató hallgatót hajnali ötkor ismeretlen adó riasztotta: – Kádár János vezetésével megalakult a forradalmi munkás–paraszt kormány!
A szerbiai egyetemisták sikerrel teljesítették az első vizsgájukat.
A tárgynapra az állami ünnepségre politikai nagyágyúk nem érkeztek, sehol egy árva Rubio, Macron vagy Meloni, hacsak nem tekintjük korszakformáló potentátnak a német közlekedési minisztert.
A PSG már az első 17 percben négy gólt szerzett, a magyar kapus egy nagy hibával maga is hozzájárult a Villarreal összeomlásához.
Megszüntetnék a papíralapú ajánlásgyűjtést.
Két fontos teátrum vezetőjéről döntöttek.
Meglepetésként érte a nagyhatalmakat a magyar forradalom kitörésének híre.
Tovább bővülhet azoknak a köre, akik a Tisza-kormány megalakulása óta lemondtak a pozíciójukról.
A Tisza egyik fontos kampányígéretének valóra váltását szorgalmazza egy szakmai szervezet.
A Szabad Magyarországért Tudásközpont vezetője szerint a rendszerváltoztatás nem azért történt, hogy a kommunista diktatúra politikai leszámolásainak módszerei térjenek vissza.
Szükségállapotot hirdettek hét megyében.
A kormány nem tartotta be a korábbi ígéreteit, és a pedagógusok véleményét sem vette figyelembe a tankerületi vezetőcseréknél.
Több száz milliárd forintos finanszírozási résre és súlyos piaci kockázatokra figyelmeztet a legnagyobb hazai gazdaszervezet.
Egy olyan forgatókönyv, amely lehetővé tenné géppuskák vagy éjjellátó berendezések használatát, csak háború esetén lehetséges.
A Bem téren szerdán délután négy órakor kezdődik a rendezvény.
A hatóságok nem javasolják, hogy belenézzenek a nukleáris csapás fényébe.
Az illetékes minisztérium még mindig keresi a finanszírozási lehetőségeket. A könyék turizmusa is kockán forog.
Már nehezen tudják megszerezni a 2022-es első fordulóban kapott szavazatokat.
Orbán Viktort és családját is megfigyelte a kommunista állambiztonság, még a hálószobájukban is lehallgatták őket.
A 90 esztendős mester eddigi munkássága az elektronikus zene alakulására is hatással volt.