Erre eddig csak Gyurcsány Ferenc vetemedett – így fordít hátat Magyar Péter a külhoni magyaroknak
Hallgat a szaktárca arról, hogy megtartják-e idén a Magyar Állandó Értekezletet.
Szoboszlai és Wirtz eltérő helyzetben a Liverpool mérkőzése előtt
Mindkét középpályás kisebb sérüléssel bajlódik.
Rajtuk csattan a tiszás ostor: napról napra nő azok száma, akik biztosan rosszul járnak Magyar Péterék költségvetésével
És minden részletet még nem is osztott meg a kormány a nyilvánossággal.
Szemöldök behúz, arcot elengeded – Radnai Márk gyötrően kínos vallomást tett
Derűs videóban számol be honatyai munkásságáról Radnai Márk kormánybiztos, miniszterelnöki csókos.
A káosz forgatókönyve: Mao örökségétől a franciaországi utcai összecsapásokig
Franciaországban tűzzel harcolnak tűz ellen.
Orbán Anita kőprofi és nem tud hibázni
Összeszedtük a külügyminiszter eddigi kínos pillanatait.
70 éve hunyt el az 56-os forradalom mártír történésze, aki leleplezte a román nacionalizmus mítoszait
80 éve megjelent műve, Az erdélyi román nacionalizmus első százada komoly muníciót ad ma is a történelemhamisítások ellen.
Hímnem, nőnem
Még egy nap sem telt el azután, hogy ez a mostani parlament az ellenzék ellenszavazatai mellett elfogadta a gyermekvédelmi törvény módosítását, egy LMBTQ-szervezet turbó fokozatba kapcsolta az érzékenyítést.
Ryan Gosling és a Deadpool rendezője ennyi pénzt kapott, hogy megmentsék a Star Wars-univerzumot
175 millió dollárnál jár a következő Star Wars-film költségvetése
Mi várható volt, elkövetkezett
Úgy tűnik, ami várható volt, elkövetkezett. Méghozzá a mindennapi politikai életünkben, a sorsunkban. Sok jele van ennek, mindjárt itt van például az az örömhír, hogy létrejött az új ÁVH minálunk.
Újra Magyarországra érkezett a LIBE-bizottság, mutatjuk kikkel találkoznak
A Pride helyet kapott, a jobboldali jogvédők kimaradtak a LIBE programtervezetéből.
Befektetői értesítés
onemarkets Fund
Kampányígéret kontra költségvetési terv: Magyar Péter különös fordulata az egymilliós bérek ügyében
Tiszás ellentmondások sokasága sűrűsödik össze egyetlen szám körül.
Nagyhatalmi praktikák és az 1956-os forradalom
Ezért volt illúzió a Nyugat segítségében reménykedni.
Ruff Bálint kifakadása egy év alatt is rosszul öregedett, kormányon elmúlt a Gripen-fóbiája
Egy éve még közpénzből szervezett Gripenek miatt akadt ki Ruff, most még több vadászgéppel ünnepeltek.
Hotel Ruanda? Hamarosan Európából Afrikába toloncolhatnak migránsokat
Küszöbön a megállapodás az első uniós visszatérési központról. Az egyik valóban egy hotel, akárcsak az ismert film címe.
Újabb milliárdos céges érdekeltség miatt került célkeresztbe Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata
A házelnök újabb botrányáról Panyi Miklós számolt be.
A Tisza első adóemelésének hatását hamarosan kétmillióan megérzik: ilyen ütemben drágulhat a dohányáru
Kétmillió embernek emelkedhetnek a mindennapi kiadásai.
Kijev gúnyosan kommentálta Orbán Viktor jelölését, de Moszkva is reagált
Nincsenek korlátozások, nem zárják ki újabb jelöltek megjelenését az ENSZ-ben.