A Magyar Szövetség elnöke a fiatal jelölteket dicsérte a szlovákiai választások után.
+4 hasonló
A magyar középcsatár sérülése óta először talált be.
+4 hasonló
Pénteken a tartalékcsapat edzéséről vitte el mentőautó Vincent Kompanyt.
+4 hasonló
A felfüggesztett főügyész Schadl–Völner-ügy lehallgatási anyagairól beszélt a parlamenti vizsgálóbizottság előtt.
+4 hasonló
Fürcht Pál meghallgatását Toroczkai László kezdeményezte.
+4 hasonló
Görögországban nem kímélték a félidőben lecserélt magyar csatárt, az AEK edzője is kritikusan fogalmazott.
+4 hasonló
Az ellene szóló törvényjavaslat dacára Kubatov Gábor újraválasztása várható.
Karácsony maga mögé állította a kerületi vezetők egy részét, akik most pedig még több pénzt követelnek az államtól.
+4 hasonló
Néhány óra alatt elindult a baloldali büntetőhadjárat a jobboldali jelölt ellen.
+4 hasonló
A nyomozók szerint a beszerzésekhez kapcsolódóan több százmilliós adócsalást követtek el.
+4 hasonló
Jude Bellingham látványos góllal ünnepelte a BL-rekordját Athénban.
+3 hasonló
2009-ben már vádolták hasonlóval a püspököt.
+3 hasonló
A félidős választáson győzelmet aratott Amerika első fekete női kormányzója, az első nyíltan meleg férfi szenátor és az első női őslakos amerikai kormányzó is.
+3 hasonló
Botrány és tiltakozás: ez okozta a felfordulást a Manchester United és az AS Roma Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
+3 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök részvételével mutatják be az új adatbázist, amelynek tartalmát a levéltár főigazgatója szerint fenntartásokkal kell kezelni.
+3 hasonló
Ki jelentett kiről, és mit titkolnak még az akták?
+3 hasonló
Három perc alatt eldőlt a meccs Isztambulban a magyar játékos csapata javára a Stuttgart ellen a Bajnokok Ligájában.
+3 hasonló
Megszüntetnék a papíralapú ajánlásgyűjtést.
+3 hasonló
„Tusk miniszterelnök teljes felelősséggel tartozik minden jogellenes cselekedetért” – mondta Karol Nawrocki lengyel elnök.
+3 hasonló
Egy repülőteret lezártak a lengyel fővárosban a riadó miatt.
+3 hasonló