Kettős mércét alkalmazott, és Pócs Jánost fenyegette a miniszterelnök.
+2 hasonló
A Terror Háza Múzeum menesztett főigazgatója új intézményi keretek között folytathatja munkáját.
+2 hasonló
A Terror Háza Múzeum volt főigazgatója szerint az író konkrétumok nélkül támadja az elmúlt tizenhat év emlékezetpolitikáját.
+2 hasonló
Az orosz gázt amerikai közvetítőkön keresztül értékesítenék.
+2 hasonló
Emil Nielsen fizetését jelentősen befolyásolhatja az adózási törvénymódosítás.
+2 hasonló
Milorad Dodik hangsúlyozta, hogy a daytoni békemegállapodás eredeti értelmezésének híve.
+2 hasonló
A november 4-i program egyik kiemelt eseménye Kopócsy Anna művészettörténész, a tárlat vezető kurátorának 18 órakor kezdődő tárlatvezetése.
+2 hasonló
December elsejéig jelentkezhetnek a pályázók a nemzeti hírügynökség vezetői posztjára.
+5 hasonló
A változásra szavaztak. Most megkapták.
+3 hasonló
A magyar középpályás visszatért a Liverpool csapatába, de nem lehetett benne sok köszönet.
+2 hasonló
Nem véletlen a hisztérikus reakció, ami végül kibukott a miniszterelnökből.
+2 hasonló
Öt perc alatt kommentelt a miniszterelnök vasárnap reggel is.
+2 hasonló
A miniszterelnök nehezményezi a facebookozok reakcióit.
A Fidesz elnöke támogatásáról biztosította Vucsicsot, kiemelve, hogy a nehéz idők megerősítik a két ország és a két vezető közötti kapcsolatot.
Felkapta az internet népe Pankotai Lili esetét az Otthon Start Program kivezetésével, most újra üzent az influenszer.
+2 hasonló
Az előző ciklus négy éve alatt 56 százalékkal nőttek a bérek.
Vajon mikor kap irodalmi Nobel-díjat a Pogány Induló?
A Fidesz elnöke szerint nyíltan sérti Lengyelország alkotmányát, ami pénteken történt Varsóban.
Donald Tusk kormánya közjogi krízist okozott Lengyelországban.
A megbékélés napja is ez. Alkalom, hogy elfelejtsünk minden itt hagyott haragot, civódást. Szelíddé simogatjuk az együtt töltött éveket, hogy békesség lepjen be mindent odafönt és idelent.