A Fidesz elnöke a Tisza Párt jövőjéről beszélt.
Volodimir Zelenszkij is aggódik.
Ami az elmúlt időszakban Franciaországban történik, jóval több egy egyszerű társadalmi mozgalomnál.
Az alkotópáros közös munkáját ma is ugyanaz a szenvedély és lendület jellemzi, amely már táncosként is összekötötte őket.
Vajon ki lesz, ki lehet a következő áldozat?
A műsorszolgáltató leállt a sugárzással.
Nagyon kevés adat maradt meg, de ezeket most az interneten hozták nyilvánosságra.
Feledy Botond cégét jócskán lekörözte 2026 előtt Tanácsék vállalata.
Az ismert televíziós jogász a Legfelsőbb Bíróságon és az Igazságügyi Minisztériumban is fontos tisztségeket töltött be.
Az Új Színház jelenlegi igazgatója szerint a vezetői kompetenciamérést az állami vezetőknél kellene kezdeni.
Ki az igazi erős ember a Tisza-kormányban?
Az egységes rendszer darabokra hullott.
Újabb tiszás képviselők vagyonnyilatkozata körül merültek fel kérdések.
Az alkotmányjogász szerint Baka András köztársasági elnök a második jelöléssel elsősorban saját tekintélyét próbálta helyreállítani.
A kínálat csaknem 60 százaléka kiszorul a Wekerle Pluszból.
A Bélyeg az 1954-es világbajnoki döntő előtt elrendelt győzelmi bélyegek különös történetén keresztül mutatja be az ötvenes évek Magyarországát.
A demokraták átvették az irányítást az amerikai Kongresszus felett, miután nagyarányú győzelmet arattak az amerikai félidős választásokon.
Nem csitul a botrány Lengyelországban az Alkotmánybíróság vezetőinek törvénytelen felfüggesztése után.
Hiába ütötte ki 6-0-ra a PSG a Villarrealt a BL-ben, Luis Enrique a lefújás után keményen nekiment a játékvezetőknek.
A magyar kapus hibája felgyorsította a Villarreal összeomlását a PSG ellen, ajéndékról és füttyről is írnak a spanyolok.