A Fidesz sajtófőnöke szerint a miniszterelnök az 1956-os forradalom 70. évfordulóján is összevissza fog beszélni, az ellenzéki párt viszont méltó megemlékezésre készül a Bem téren.
+2 hasonló
A szavazatok szerint a lakosság visszafogná a bevándorlást.
+2 hasonló
Strasbourgban vettünk részt a Patrióták Európáért EP-frakció első alelnökének sajtótájékoztatóján.
+2 hasonló
Október 20-tól kezdve a szurkolók is megvásárolhatják ezeket a mezeket.
+2 hasonló
A színművész már Budapest ostromában is harcolt a védők oldalán 1944-ben, most díjat kapott.
+2 hasonló
A dörzsölt Benjamin Netanjahu akár vesztes helyzetből is felülkerekedhet.
A biztonsági személyzetnek is közbe kellett avatkoznia, hogy szétválasszák a játékosokat a Fenerbahce elleni rangadón.
A munkahelyi semmirekellőség eddig szégyen volt, Radnai Márknál már TikTok-tartalom.
+2 hasonló
Mélyen beletúr a kormány sok ezer közszolga zsebébe is.
Több kínai szponzora azonnal szerződést bontott vele, a kínai állami televízió pedig felfüggesztette a La Liga közvetítéseit.
+2 hasonló
November elsején jár le a gyermekvállalás teljesítésére adott haladék azoknál a pároknál, akik az elsők között vették fel a babaváró kölcsönt.
+2 hasonló
A cég rövid időn belül másodszor kap ekkora bírságot.
Csak az ellenzékkel és a sajtóval keménykedik Forsthoffer Ágnes, a más helyett szavazó tiszást nem büntették meg.
+1 hasonló
A valódi „rendszerváltáshoz” az Operaház teljes vezetését ki kellene rúgni, a Kossuth-díjas táncművész szerint.
+1 hasonló
Stockholm az orosz-ukrán háborús fenyegetéssel indokolta a lépést.
+1 hasonló
Saját követői is nekiestek a miniszterelnöknek, hiába kért bocsánatot az ügynökbotrány miatt.
+1 hasonló
A Terror Háza korábbi főigazgatója szerint a Tisza-kormány újabb súlyos hibát követett el, amelynek ártatlan emberek is áldozatul eshetnek.
+1 hasonló
Az eseményen a magyar embereket érintő súlyos törvénysértésről lesz szó.
Az eseményen a magyar embereket érintő súlyos törvénysértésről lesz szó.
A KDNP frakcióvezetője szerint a miniszterelnököt terheli a felelősség.
+1 hasonló