Nem sokáig tartott a kádári engedékenység, a hirtelenjében bejelentett ígéreteket gyorsan kiradírozta a megtorlás.
Szakértői vélemény szerint a mesterséges intelligencia nagyarányú használata nélkül az adóhivatalnak néhány száz ellenőrzésre sem lesz kapacitása.
Még mindig nem tudni, hogy kinek a nyomására kellett ennyire kapkodva nyilvánosságra hozni az aktákat.
Orbán Anita már a távozását is kilátásba helyezte.
A két testvér csapata szárnyal Németországban, történelmi pillanat elé nézhetnek szombaton.
Kijózanító, nagyon csattanós pofont kapott Lengyelország, de valójában az egész demokrácia azzal, hogy egyik pillanatról a másikra a Tusk-kormány átlépte az átléphetetlen határt.
A felvételeken a mindennapi élet apró mozzanatai láthatók: valaki átkel az úton, megáll egy kirakat előtt, vagy éppen elsiet a fényképezőgép előtt.
Jerzy Kwasniewski egyetért azzal, hogy a hadiállapot 1981-es kihirdetése óta példátlan események színhelye volt a lengyel főváros.
Az elkötelezett tiszás jogi segítséget kért Magyar Péteréktől, de ügyvéd helyett felmondólevelet kapott.
Bart De Wevernek tovább kell próbálkoznia a költségvetéssel.
A Fradi elnöke a közösségi médiában reagált arra, ami Milánóban történt.
Bajzáth Sándor szerint a felelős munkához szakmai tudásra, önismeretre és folyamatos fejlődésre is szükség van.
Jelzés érkezett a hatósághoz.
Több jelöltben is gondolkodnak még.
Egy korábbi Forma–1-es világbajnok már megüzente az olasz istállónak a megoldást.
Nincs nyoma az akadémiánál a Magyar Péter által beharangozott alkotmányozási munkának.
A CSU politikusa válthatja Frank-Walter Steinmeiert.
A tárcavezető a saját minisztériumának munkatársait és belső erőforrásait is igénybe vette önmaga ünnepeltetése közben.
A jeruzsálemi Jad Vasem az elsők között tüntette ki a Világ Igaza címmel Reviczky ezredest.